Betegségek, amelyek vashiányt okozhatnak

nlc | 2021. Április 01.
A vashiány nem válogat, bárkinél kialakulhat, ráadásul vannak olyan betegségek, amelyek következményeként is felléphet a vashiányos állapot.

Egyik baj után jött a másik Dórinál, aki ma már szerencsére jól érzi magát, ám az utóbbi időszakot nagyon megszenvedte. „Rendszeresen fájt a fejem, ami már elviselhetetlen volt, ráadásul állandóan fáradt voltam. Előfordult, hogy szaporán vert a szívem is, emellett nem volt étvágyam, és sokat fogytam. Ennél a pontnál már picit megijedtem, ezért jobbnak láttam orvoshoz fordulni” – mondta Dóri, akinél a vérvételi eredményekből derült ki, hogy vashiányos.

„Sajnos itt nem ért véget a történet, mert hiába kezdtem el pótolni a vasat tabletta formájában, a tüneteim nem múltak el. Természetesen ezt jeleztem az orvosomnak, aki további vizsgálatokat írt elő. Kiderült, hogy a bélrendszerben is akadnak problémák, és felszívódási zavarom is van. A betegség neve a cöliákia, »lisztérzékenység«, ami egy autoimmun betegség (ilyenkor a szervezet a glutén egyik fehérjealkotójára, a gliadinra reagál kórosan; a cöliákia nem kinőhető betegség, jelenleg az egész életen át tartó gluténmentes étrend az egyetlen terápiája – a szerk.)” – mesélte Dóri, aki nem tagadja, nagyon megijedt, amikor diagnosztizálták.

Fotó: Getty Images

A cöliákia (lisztérzékenység, gluténérzékenység) olyan autoimmun betegség, amely genetikai alapon, környezeti provokációra alakul ki, és a vékonybél bolyhainak pusztulásával, valamint számos gyomor-bélrendszeren kívüli tünettel, társbetegségekkel jár. A betegség során a károsodott bélbolyhok nem tudják ellátni funkciójukat, azaz az étkezéssel elfogyasztott tápanyagok nem szívódnak fel megfelelően, így megjelennek a hiánybetegségek, mint például a vashiány.

Hogyan lépjünk ki az ördögi körből?

Az egyik legjellemzőbb a korai szakaszban, akár a még fel nem ismert betegség tüneteként megjelenő hiánybetegség, a vashiány. A vashiány egyik legsúlyosabb következménye az anémia, azaz vérszegénység. A vashiánynak több, nem specifikus tünete van, köztük a hajhullás, a sápadt bőr, a krónikus fáradtság, rendszeres fejfájás, gyengeségérzet, szédülés, akár ájulás is, de lehet jele az alacsony vérnyomás vagy a szapora szívverés is. Járhat figyelem- és koncentrációzavarral, a fizikai és szellemi teljesítőképesség csökkenésével. Dórinál is jelentkeztek a tipikus hiánytünetek. Alapbetegségének felismerése után gluténmentes étrendre váltott, a vaspótlást pedig először intravénásan, majd a bélbolyhok visszaépülése után tablettás vaskészítménnyel folytatta.

Tudtad? Felszívódási zavar kialakulhat gyulladásos betegségekben, onkológiai betegségekben, különböző fertőzéses megbetegedések során, bizonyos étel- és italösszetevők, illetve gyógyszerek hatására. Fontos: először az alapbetegséget kell kezelni, mert különben nem szívódik fel a vas.

Betegségek, amelyek vashiánnyal járhatnak

A vas legfontosabb természetes forrásai az állati eredetű táplálékok – máj vagy a tonhal, vörös húsok (disznó- és marhahús) –, de ezenfelül magas vastartalmú a spenót, a mandula, a tökmag és a lencse is. A C-vitaminban gazdag ételek segítik a vas felszívódását, így vashiány esetén ezek fogyasztásáról is gondoskodnunk kell.

Súlyos vashiányos állapotnál nem elég az étrend megreformálása, ilyenkor már szükség van szakember által irányított gyógyszeres kezelésre, ami akár fél évig is eltarthat.

Tudj meg többet a testedről!

 
(Nyitókép: Getty Images/Motortion)

Exit mobile version