7 dolog, amit érdemes betartani, hogy elkerüljenek a hüvelyfertőzések

nlc | 2022. Május 05.
Megfelelő intimhigiénia, jól szellőző ruházat, a stressz mellőzése és fokozott odafigyelés az antibiotikum-kúrák során – apró trükkök, amelyekkel elkerülhetők a hüvelyfertőzések okozta kellemetlenségek.

Bakteriális vaginózis akkor alakulhat ki, amikor felborul a hüvely természetes baktérium-összetételének egyensúlya, és a hüvelyi pH lúgos irányba tolódik el. A Lactobacillusok száma lecsökken, ami miatt gyengül a kórokozókkal szembeni természetes védekezőképesség.

A bakteriális hüvelyfertőzés antibiotikummal jól kezelhető, de nagyon fontos, hogy tartsuk be az orvosunk által javasolt útmutatásokat, a gyógyszert addig és úgy használjuk, ahogyan ő előírta! Arról pedig semmiképpen ne feledkezzünk meg, hogy a fertőzés kiújulásának elkerüléséhez a hüvelyflóra regenerálására is szükség van, ugyanis az antibiotikum megtizedeli a betegség miatt már amúgy is jelentősen lecsökkent létszámú jótékony Lactobacillusokat.

A hüvelygomba kialakulását gyakran a hüvelyflóra egyensúlyának zavara okozza. Ha valamiért megbomlik a rend, és a hüvelyben élő Candida gomba túlszaporodik, máris kialakulhat a gombás hüvelyfertőzés. Ilyenkor a folyás szagtalan, sárgásfehér színű, az állaga túrószerűvé válik, és kifejezett gyulladásos tünetek – égő, viszkető érzés – kísérik, ami miatt a szexuális aktus is fájdalmas lehet.

A megfelelően megválasztott hüvelyflóra-regeneráló készítmények (kúpok vagy kenőcsök) a hüvely baktériumflórájának és savas kémhatásának helyreállításával képesek védelmet nyújtani.

Fotó: Getty Images

Miért borul fel az egyensúly?

Túlzásba vitt intimhigiénia

A gyakori intim mosakodással, hüvelyöblögetéssel, intim tusfürdőkkel és spray-kkel, dezodorokkal, illatosított törlőkendőkkel megváltoztatjuk a hüvely normál pH-ját, ideális savasságát. Mindezzel kimossuk vagy tönkretesszük a védelmet adó tejsavbaktérium-flórát, így nincs, ami a kórokozók szaporodását meggátolhatná. Ezért lehetőleg inkább kerüljük az ilyen termékek rendszeres használatát!

„Hosszú és kemény harcom volt az állandóan visszatérő hüvelygombával, amit magamnak köszönhettem. Nem tudtam, hogy a túlzásba vitt hüvelyöblítés is kedvez a hüvelygomba kialakulásának, sem azt, hogy a nem megfelelő szappanok, tusfürdők használata árthat a hüvelyflórának. Az orvosom tanácsára pH-semleges tisztálkodószerekre váltottam, amelyek ma már sokat segítenek a megelőzésben. Figyeljünk magunkra és a testünk jelzéseire! A tájékozatlanságom miatt hosszú hónapokig szenvedtem a hüvelyfertőzéssel, pedig könnyedén megelőzhető lett volna a baj” – vallotta be Andi.

Műszálas ruházat

A gombák a nedves, párás környezetet kedvelik. Az olyan alsónemű, amely nem biztosít kellő szellőzést, mert nagyon szűk, vagy mert nem ideális az anyaga – például műszálból készült –, elősegíti az elszaporodásukat. A szűk nadrágok, harisnyák és az alsónemű éjszakai viselése is

problémát okozhat, továbbá érdemes a tangáról franciabugyira váltani. A tanga szinte „sétaút” a végbél környékén tanyázó baktériumok számára a hüvely felé, ráadásul semmivel sem csinosabb vagy szexibb, mint egy franciabugyi.

Várandósság

A terhesség során a hormonok hatására a hüvelyflóra megváltozik, egészséges egyensúlya könnyen felborul, így kialakulhat bakteriális vagy gombás hüvelyfertőzés, ami egyáltalán nem a kismamák hibája. Fontos azonban, hogy a jelek észlelésekor azonnal forduljunk a kezelőorvosunkhoz!

Stresszes életmód

A túlhajszoltságtól gyengül az immunrendszerünk védekezőképessége, és könnyedén elszaporodhatnak a kórokozók. A stressz hatására felborulhat a hüvelyben a belső rend, és ekkor nagyon gyorsan jelentkezhetnek a hüvelyfertőzés kellemetlen tünetei.

„A januári vizsgaidőszakot végigstresszeltem, nem ettem, csak kávéztam, nem is ittam sok folyadékot. Mindezek miatt legyengült az immunrendszerem, és még egy jó kis bakteriális hüvelyfertőzést is összeszedtem. A kellemetlen érzésen kívül azt vettem észre, hogy megváltozott a hüvelyfolyásom is. Ekkor ijedtem meg igazán. Kikértem az orvosom véleményét, aki antibiotikumos kúrát javasolt. Ezt is nagyon rosszul viseltem, de szerencsére túllendültem a vizsgaidőszakon is, és a hüvelyfertőzésem is elmúlt a gyógyszernek köszönhetően. Soha többet nem csinálok ilyet, figyelek az étkezésemre, és a napi kávéadagomat is jelentősen csökkentettem” – mondta Lídia.

Helytelen WC-használat

A helyes WC-használatra mindig ügyeljünk: mossunk kezet előtte és utána is, a törlés pedig mindig elölről hátrafelé történjen, máskülönben gyorsan felütheti a fejét a hüvelyfertőzés.

Gyakori partnercsere

A fokozott szexuális aktivitás, a gyakori partnercsere, egy új szexpartnerrel kezdett kapcsolat vagy szexuális segédeszközök használata következtében is megváltozhat a hüvely természetes baktérium-összetétele, amitől ugyancsak kialakulhat bakteriális hüvelyfertőzés.

Antibiotikum-kúra, nem megfelelő fogamzásgátlás

Egyes betegségek kórokozóinak elpusztítására többnyire antibiotikum szedését szokták javasolni, de a kezelésnek sajnos a szervezet hasznos baktériumai is áldozatul eshetnek, és emiatt kialakulhat például a bakteriális hüvelyfertőzés. Sőt, előfordulhat, hogy gomba és baktérium együtt okoz tüneteket.

A fogamzásgátló tabletta szedése is a szervezet hormonháztartásának megváltozásával jár, és a megemelkedett ösztrogénszint miatt megnő a hámsejtek glikogéntartalma. Ez az összetett szénhidrát kedvező körülményeket biztosít a gombák szaporodásához.

(Nyitókép: IRINA KROLEVETC/Getty Images)

Exit mobile version