Tabuk nélkül

„Aranyerem lett a túlhajszolt életmódom miatt”

„Vezető beosztásban dolgozom, és mellette két kisgyereket is nevelek. Szinte egyáltalán nincs énidőm, amikor kipihenhetném magam. A rengeteg munka, az azzal járó stressz, illetve az egészségtelen étkezés kellemetlen egészségi problémát okozott…”

„Aranyerem lett a túlhajszolt életmódom miatt”


Későn születtek a gyerekeim

„Ambiciózusnak és céltudatosnak tartom magam. Amióta csak az eszemet tudom, mindent megtettem azért, hogy magas beosztásban dolgozó, sikeres nő legyek. Ám a sikernek ára van, hiszen az oda vezető út stresszel és még több lemondással volt kikövezve. Az első gyerekem későn született, már 35 éves is elmúltam” – kezdi történetét a 45 éves Kata. „A munkahelyemen a tengernyi dolgom mellett rengeteg konfliktust is el kell simítanom, erős nőként keménynek kellett lennem ebben a férfiak uralta világban, ezért csak akkor álltam fel a helyemről, ha ebédelni vagy az illemhelyre mentem, vagy megittam egy kávét.

Katának aranyere lett

„A munkám mellett két kisgyerek testi és lelki egészségéért is felelős vagyok, rajtam is múlik az ő stabilitásuk és boldogságuk, ezért otthon szintén jól kellett teljesítenem. A gyerekek nevelése rengeteg figyelmet igényel. Bár a legszebb pillanataimat velük élem át, sok vívódással, küzdelemmel és stresszel jár, hogy igazán jó anya tudjak lenni. A munkahelyemen a teljes felelősség rám hárul, amit megtanultam rezzenéstelen arccal viselni. Az állandó időhiány miatt kicsit el is hanyagoltam magam. A munkám és az egészségtelen táplálkozásom következtében 45 évesen aranyerem alakult ki” – mondja Kata.

Aranyere bárkinek lehet

„Nagy tévedés, hogy az aranyér az idősebbek betegsége. Magyarországon népbetegség, 40 év felett minden második embert érint, és kialakulhat már egészen fiataloknál is. Az aranyerességre való hajlam örökölhető, gyakran azonban civilizációs ártalmak állnak a hátterében: ilyen az egészségtelen táplálkozás, a stressz, a mozgásszegény életmód, az ülőmunka és a túlsúly. Nem csoda, hogy aranyerem lett, hiszen rengeteget feszengtem, alig mozogtam és a táplálkozásomra sem figyeltem.

Nehezen viseltem a kellemetlenségeket

A munkahelyi terhelést jól bírtam, de az aranyérbetegség kellemetlen tüneteit nehezen viseltem. Időnként fájt, máskor viszketett, és egyenesen megrémített, amikor véres csíkot vettem észre a vécépapíron. Nem mertem senkitől sem segítséget kérni, bevallom, kicsit cikinek éreztem, hogy nőként aranyerem van – árulja el Kata. – Ezért beléptem egy, a témával foglalkozó Facebook-csoportba, ahol rengeteg kommentet elolvastam, és a leírások alapján a Proktis-M termékekkel kezeltem az aranyeremet.

Segített a hialuronsav és a vadgesztenye

A Proktis-M kúp és a Proktis-M Plus kenőcs ugyanis többféle gyógynövény kivonatát és hialuronsavat is tartalmaz. A hialuronsav pozitív hatásait már jól ismertem, hiszen tudtam, hogy nagy a vízmegkötő képessége, a megfelelően hidratált szövetek pedig rugalmasabbak lesznek, és könnyebben gyógyulnak. A Proktis-M Plus kenőcs mellett a kúp segített enyhíteni a belső panaszaimat. A kenőcsben az a jó, hogy vadgesztenye-kivonatot tartalmaz. Tudom a vadgesztenyéről, hogy erősíti a visszerek falát, és gyulladáscsökkentő hatása is van. Nekem mondjuk bejött a tubushoz tartozó applikátor, mert a segítségével belsőleg is használhattam a kenőcsöt. Leginkább az tetszett benne, hogy a gyógynövényi kivonatokat és a hialuronsavat micellákba „csomagolva” tartalmazza. A hagyományos módon előállított kúpokhoz és kenőcsökhöz képest a Proktis-M kúp és kenőcs micellái egyenesen a beteg sejtekhez juttatják a növényi összetevők hasznos anyagait.

A házipatikámban tartok Proktis-M termékeket

A kenőcs és a kúp segített csökkenteni a kellemetlen tüneteket. Az aranyerem kiújulását megelőzendő életmódot váltottam. A munkahelyemen minden órában felállok a székemből és egy kicsit sétálok a részlegemen. Megbeszéltem az egész családommal, és megértették, hogy szükségem van egy kis énidőre. Ezért hétvégén elmegyek futni vagy túrázni a szabadba. Az étkezésemre is odafigyelek, sokkal több zöldséget és gyümölcsöt eszem, a fehér kenyeret pedig teljes kiőrlésű magosra cseréltem. Mindennap viszek magammal ennivalót a munkahelyemre. A házipatikámban a biztonság kedvéért tartok Proktis-M termékeket. Bízom benne, hogy egyhamar nem fog kiújulni az aranyerem.”

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

Fotó: Phytotec Hungária

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!

(x)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top