A genetika mellett a mozgásszegény életmód, a rost- és folyadékszegény táplálkozás vagy a túlsúly is hozzájárulhat az aranyeresség kialakulásához. Ha a béltartalom túl keménnyé válik, akkor székeléskor hatalmas nyomás nehezedhet a végbéltájéki vénákra, amelyek egy idő után kitágulhatnak.
Aranyérbetegség esetén nem mindegy, milyen sportot választunk
Az aranyeresség megelőzéséhez vezessük be az életünkbe a napi mozgást. Olyan mozgásformát válasszunk, amely nem jár nagy erőkifejtéssel és nem súlyosbítja a már kialakult aranyeret. Sétáljunk, ússzunk, végezzünk kardiógyakorlatokat. Ezek javítják a keringést és az emésztőrendszer működését egyaránt, aminek köszönhetően a székletürítés is rendszeressé válik. A lazuló kötőszövetünket is megerősíthetjük napi pár perc ráfordítással, például gátizomtornával, amitől erősödik a végbél záróizma, illetve a torna a kötőszövet állapotát is javítja.
„A terhesség óta küzdök az aranyérbetegséggel, előtte semmi ilyen jellegű problémám nem volt. Mindig is szerettem sportolni, de az új helyzetben meg kellett tanulnom, hogy mit szabad, mit nem. Például nagyon szerettem spinningedzésekre járni, de rá kellett jönnöm, hogy búcsút kell intenem a kedvenc sportomnak, mert az edzések nagyon felerősítették az aranyeres tüneteimet. Helyette azonban új szerelem érkezett az életembe: a nordic walking. Mindenkinek ajánlom. Imádom, a testemet és a lelkemet is feltölti, ráadásul az aranyeres panaszaim is egyre ritkábbak ennek a mozgásformának köszönhetően. Emellett heti egyszer úszni járok, ami ugyancsak jót tett a testemnek és az aranyeremnek is. Barátnőm ajánlotta a gátizomtornát, amit a közeljövőben szeretnék kipróbálni. Bármit megteszek az egészségem megőrzése és az aranyerem kordában tartása érdekében” – mondta Erika.
Amik hajlamosítanak az aranyérre…
Ha aranyerünk van, kerüljük a futópadot, vagy futás helyett inkább csak sétáljunk. Használhatjuk az elliptikus trénert is, amennyiben nem erősödnek tőle a panaszaink. Súlyokat viszont ne emeljünk, és a hasprést is felejtsük el. Kerüljük a spinninget és a vákuumos biciklizést. Tilos minden olyan mozgásforma, amely fokozza a hasűri nyomást, mivel az jelentős mértékben súlyosbíthatja a panaszainkat.
Ami még aranyeret okozhat vagy ráerősíthet a már meglévő tünetekre:
- TRX
- kettlebell
- hot iron
- crossfit
A kerékpározásnál sokat számít a megfelelően kialakított nyereg, amely nem okozhat aranyeret. Ha már kialakult a betegség, akkor biciklizni legfeljebb belső aranyér esetén szabad, és akkor is csak olyan, speciálisan kivájt nyergen, amelyen ülés közben nem a gátizmokra kell támaszkodnunk.
Tartsuk szem előtt, ha aranyérrel küzdünk
- Fokozatosság: az intenzív megerőltetés nem vezet jóra.
- Okosan sportoljunk: kerüljük a lovaglást, súlyemelést, biciklizést, kajakozást; inkább teniszezzünk vagy túrázzunk, esetleg jógázzunk, mert ezek a sportok segítenek megelőzni az aranyeret, vagy kímélik, ha már kialakult.
- Okosan étkezzünk: az elegendő folyadék és a rostban gazdag ételek fogyasztása elengedhetetlen.
- Az első aranyeres tünetek megjelenésekor kezdjük meg a kezelést, és minél hamarabb váltsunk életmódot!