Balul elsült utazás és a hüvelygomba esete

nlc | 2023. Július 11.
Előfordul, hogy az álomnyaralás rémálomba torkollik. Edina esetében pont ez történt.

Gombás hüvelyfertőzésről akkor beszélünk, ha a hüvelyflóra természetes egyensúlya felborul, és az ott élő Candida gombák túlzottan elszaporodnak. Ebben az esetben a hüvelyfolyás is megváltozik, sárgásfehér színűvé és túrós állagúvá válik, amit kellemetlen viszketés, égő érzés kísér.

A hüvelygomba hátterében állhat:

„A mi nyaralásunk maga volt a pokol” – kezdte történetét Edina.

„Már az utazási irodával voltak kisebb-nagyobb konfliktusaink, ugyanis négy feladott poggyász helyett csak hármat vettek meg a repjegyekhez. Mivel két hétre mentünk, én itt kaptam már egy kisebb szívinfarktust. Szerencsénk volt, hogy végül az utazási iroda a negyedik feladott poggyászt is el tudta intézni, habár okozott pár órányi kellemetlenséget ez a kis malőr. A repülés sem volt éppen zökkenőmentes, többször kerültünk turbulenciába. Alig vártam, hogy végre a medence partján legyek, és jól érezzem magam” – mondta Edina, aki egyetlen pozitívumként a rendkívül jó időt tudta csak felhozni.

Fotó: Getty Images

„Igazából a szállással sem voltam megelégedve. Nem vitték túlzásba a takarítást, a svédasztalos reggeli nem volt valami fantáziadús, minden nap ugyanaz. Engem ezek is bosszantottak, hiszen rengeteg pénzt fizettünk ki a nyaralásra. A sok apró kellemetlenség feszültséget szült a párom és köztem. Olyannyira nem éreztük magunkat komfortosan, hogy az utolsó pár napban alig vártuk, hogy felszálljon velünk a gép. És itt az én sztorim még nem ért véget” – mondta Edina, majd így folytatta:

„Nyilván nem figyeltem arra, hogy mit mivel eszem, hiszen nyaraltunk. Egyszer élünk, nem igaz? Emellett az állandó idegeskedés és a stressz rányomta a bélyegét a lelki békémre, és a szervezetem működése is kibillent a normál kerékvágásból. Ez leginkább a megváltozott hüvelyfolyásomban mutatkozott meg. Sárgásfehér színűvé és túrós állagúvá vált, amit kellemetlen viszketés, égő érzés kísért. Tudtam, hogy ez hüvelygomba! Annyira kivoltam a tehetetlenségtől, hogy elsírtam magam. Elegem volt mindenből, főleg a nyaralásból, amire azóta sem emlékezem vissza szívesen. Az egyik vény nélküli, gombaellenes készítmény segített megoldani az egészségi problémámat, de a lelkem azóta is fortyog” – mondta kendőzetlenül Edina.

Mire figyeljünk nyáron, hogy elkerüljük a hüvelygombát?

Exit mobile version