nlc.hu
Tabuk nélkül
Sport és diéta? Akkor vaspótlás!

Sport és diéta: vaspótlás nélkül ne számíts semmi jóra

Ha valaki vegetáriánus étrendet követ és rendszeresen sportol, attól még egyáltalán nem biztos, hogy elkerülik a vashiánnyal járó kellemetlen tünetek.
Diéta, sport, vaspótlás

A vashiány az egyik leggyakoribb hiánybetegség. A világon több mint egymilliárd ember szenved vashiány miatt kialakult vérszegénységben. Sokan mégsem veszik komolyan a tüneteket, pedig a vastartalékok kimerülése súlyos következményekkel járhat.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az intenzív sporttevékenység ugyancsak több vasat „fogyaszt”. A megerőltető fizikai aktivitás ugyanis fokozza a vérkeringést és emeli a pulzusszámot, hiszen a működő izmoknak több oxigénre van szükségük. Emiatt megnő a vörösvérsejtszám, és vele az oxigént szállító hemoglobin termelése is, ami fokozott vasszükségletet idéz elő. Gyakran a sportolók megfeledkeznek a vérképzéshez szükséges C-vitamin, folsav és vas beviteléről, holott nagyon fontos lenne erre is kellő figyelmet fordítaniuk, mert a vashiányos állapot ezek hiányában könnyebben kialakulhat.

Így járt Antónia is:

„Elegem lett a körte alakomból, ezért márciusban úgy döntöttem, életmódot váltok, és életemben először tökéletes bikini body-val vágok neki a nyárnak. A párom, Ricsi személyi edzőként dolgozik, az ő segítségével rendszeresen sportolni kezdtem, sőt én is vega lettem. Ám néhány hónap elteltével, augusztus környékén furcsán kezdtem érezni magam. Nem értettem, mi lehet a hiba, ha egyszer egészségesen élek, sportolok, napi 8 órát alszom, nincs komolyabb stressz az életemben, ennek ellenére mégis folyton fáradt voltam, hamar kimerültem, nehezen koncentráltam a feladataimra, sőt, kifejezetten nehezen teljesítettem, a fejem pedig állandóan fájt. Mivel a helyzet nem javult, elmentem vérvételre. Megdöbbentem az eredményen: vashiányos vagyok. Szerencsére nagyon kedves orvosom van, aki elmagyarázta, hogy a vega étrenddel feltételezhetően kevesebb vasat tudtam bevinni, ráadásul a rendszeres sport mellett nem szedtem megfelelő mennyiségű C-vitamint sem, ami pedig segítette volna a vas felszívódását. Mindennek a tetejébe nekem meglehetősen erős a menstruációs vérzésem is, holott a női szervezetnek a havi menstruációs vérveszteség miatt eleve több vasra van szüksége – hát még, ha valakinek erősebb a menzesze és ennek következtében nagyobb a vérveszteség is. Így persze nem csoda, hogy kialakult nálam a vashiányos állapot. Jelenleg vaspótló tablettával töltöm fel a szervezetem vaskészleteit. Hosszú folyamat lesz, legalább három hónapig is eltart, mire a raktárak visszatöltődnek. Viszont a vérképem (hemoglobin, szérumvas) már pár hét után is javult, így máris jobban érzem magam” – mondta Antónia.

Az étrend-kiegészítők csekély vastartalmuk miatt a vashiány kezelésére nem alkalmasak, csupán a kiegyensúlyozott étrend melletti vasbevitelt szolgálják. Ezekben az általában komplex készítményekben ráadásul előfordulhatnak olyan összetevők is (például kalcium, magnézium), amelyek a vassal oldhatatlan anyagot képeznek, megakadályozva a vasfelszívódást. Ha vaspótlásra szorulunk, akkor feltétlenül ellenőrizzük a készítmény elemivas-tartalmát: legalább napi 100 mg elemi vas beviteléről kell gondoskodnunk ahhoz, hogy az abból hasznosuló mennyiség ki tudja elégíteni a szervezet vasszükségletét.

Hirdetés

Kezeld a vashiányt!

Fáradtság, sápadtság, hajhullás, fejfájás, gyakori megbetegedés? Ezek a vashiány tünetei! Kezeld Maltofer rágótablettával, ne várd meg, míg vérszegény leszel!

A vasat egyedülálló formában tartalmazó Maltofer „más vas”, mint a többi:

- kényelmes, bármikor, étkezéskor is bevehető,

- biztonságos, mert felszívódása szabályozott,

- kíméletes, mert más típusú vaspótlóhoz képest jóval ritkábban okoz székrekedést.

A magas elemivas-tartalmú, vény nélkül kapható, vegán, glutén- és laktózmentes diétába is illeszthető, csokoládéízű Maltofer rágótabletta hatékony a vashiány megelőzésére és kezelésére. Már a Maltofer szirup is recept nélkül kapható a gyógyszertárakban.

 

Vény nélkül kapható 100 mg vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszerek
Fotó: Phytotec Hungaria Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top