Tabuk nélkül

Havonta egy hét horror: így küszködtem a PMS-sel (x)

„Vidám, belevaló nőnek hittem magam, egy ideje viszont úgy érzem, mintha nem haladnék semerre az életemmel. A menzeszem előtti héten pedig még sokkal nehezebb minden a PMS okozta panaszaim miatt…” Saci története.

Havonta egy hét horror: így küszködtem a PMS-sel (x)


Kapunyitási pánik: nálam így jelent meg

Huszonhárom éves vagyok, nemrég szereztem meg a diplomámat, és költöztem albérletbe, hogy elkezdjem a nagybetűs felnőtt életet. Látszólag tehát minden rendben van, én mégsem érzem magam a helyemen. A lakótársaim jó fejek, meg a pasijaik is, akik sok időt töltenek itt – legalább van, aki megszerelje a folyamatosan bedöglő mosógépet –, én viszont sokat őrlődöm mostanában. Egész kamaszkoromban azért tanultam, hogy majd jó egyetemre járjak, használható végzettséget szerezzek. Most viszont azon gondolkodom, hogy tényleg van-e helyem a tanult szakmámban, vagy jobb lenne összepakolni egy hátizsákot és nekivágni a nagyvilágnak, amíg még fiatal vagyok.

A menzesz előtti hét maga volt a pokol

A környezetem nem értette, mi a problémám, így lassan eltávolodtam a régi barátaimtól és a családomtól. Nagyon untam már a kéretlen jótanácsaikat azzal kapcsolatban, mit kellene kezdenem magammal. Ez eleve lehangolt, de a menzeszem előtt egy héttel általában még a szokásosnál is feszültebb, ingerlékenyebb és visszahúzódóbb voltam. Leginkább csak arra vágytam, hogy mindenki hagyjon békén, ráadásul kellemetlen tüneteim voltak: puffadt a hasam, sajgott a fejem, feszült a mellem, és legszívesebben egyfolytában ettem volna. Ha üres volt a hűtő, szabályosan dührohamot kaptam: egyszer magamból kikelve üvöltöztem a lakótársaimmal egy tábla csoki miatt, amit ráadásul én faltam fel pár nappal azelőtt. Ezeket a kirohanásokat utólag mindig nagyon megbántam, és bocsánatot kértem a szörnyű viselkedésemért. Csak hát minden hónapban eljöttek ezek a bizonyos PMS-es, nehéz napok.

„Saci, nem lehet melletted kibírni!”

Egyszer Klaudia, az egyik lakótársnőm felcsattant: „Saci, értem, hogy ezek az időszakok nehezek neked, de ne haragudj, az nem állapot, hogy ilyenkor egyszerűen nem lehet a közeledben kibírni! Nem várhatod el, hogy mindannyian a te menstruációs ciklusodhoz igazodjunk és lábujjhegyen járjunk körülötted!” Klaunak igaza volt – engem is megviselt, hogy a PMS-es panaszaim miatt egy üldözési mániás, kiszámíthatatlan, marakodó hárpiának látnak a lakótársaim. Pedig nem vagyok ilyen, egyszerűen csak nem bírom ezt a havonta visszatérő, hormonális horror-hullámvasutat! Elpityeredtem, mire Klau megölelt, és azt mondta: neki is sok szenvedést okozott korábban a PMS, de sikerült úrrá lennie a panaszain.

Pápá, sós kaják és alkohol!

A PMS (premenstruális szindróma) egy több mint 150 panaszt magában foglaló tünetegyüttes, amelynek az okai még nem teljesen ismertek, de az tudható, hogy a hátterében a női nemi hormonok egyensúlyának felborulása áll. A menzesz előtt 7-10 nappal szoktak lecsapni a panaszok, amelyek testi-lelki szenvedést okoznak, de a menzesz megérkezésével általában maguktól elmúlnak. Klau azt tanácsolta, hogy próbáljak ki stresszoldó technikákat, például valamilyen könnyű sportot, kerüljem az erősen sós fogásokat, az édességeket, az alkoholt és a koffeint, mert ezek csak fokozzák a vízvisszatartást, ezáltal a puffadást. Ezek helyett inkább kalciumban meg magnéziumban gazdag, rost- és vitamindús ételeket fogyasszak a menzesz előtt. Valamint kezdjek el egy három hónapos Premens-kúrát, hogy megtámogassam a hormonháztartásom működését. Megfogadtam a tanácsait, és idővel tényleg jobban lettem. Ez nekem és a lakótársaimnak egyaránt megkönnyebbülés – persze így is nekem kell kitalálnom, mit kezdjek az életemmel, de sokkal könnyebb úgy, ha nem zavarnak össze havonta egy héten át a hormonjaim.

Premens: enyhíti a PMS tüneteit

A koncentrált barátcserje-kivonatot tartalmazó Premens tabletta PMS és cikluszavar esetén is segíthet. A recept nélkül kapható, hormonmentes Premens tabletta gyógynövényi hatóanyagai pozitívan hatnak a női hormonális szabályozórendszer működésére. A Premens hatását és biztonságosságát több vizsgálat is alátámasztja, szemben a porított barátcserjét tartalmazó étrend-kiegészítőkkel, amelyekben ennek a gyógynövénynek a használatát a gyógyszerészeti hatóságok tiltják. A Premens viszont ellenőrzött körülmények között termesztett és feldolgozott barátcserje terméséből készült, állandó és garantált minőségű és összetételű, valamint igazolt hatású kivonatot tartalmazó gyógyszer, amely vény nélkül, háromhavi kiszerelésben is kapható a patikában.

Vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top