nlc.hu
Tabuk nélkül
Forrónak indult a hétvége, de a felfázás „lehűtötte” a vágyakat (x)

Forrónak indult a hétvége, de a felfázás „lehűtötte” a vágyakat (x)

A kisgyermekes fiatal párok pontosan tudják, mit jelent, ha a nagyszülők bevállalják az unokákat egy hétvégére. Végre csak egymásra figyelhetnek, szabad a szerelem! És pont ez az, ami gyakran problémát okoz: az intenzív együttlét a forró élmények mellett felfázást is hozhat.

Forrónak indult a hétvége, de a felfázás „lehűtötte” a vágyakat (x)
„Öt éve vagyunk házasok a férjemmel. Az esküvő után egy évvel már az első lányunkat dajkáltuk nagy boldogságban, és – bár nem pont így terveztük – újabb egy év múlva már két szép szőkeséget tologattunk a babakocsiban. Nem volt könnyű, nagyon közel voltak egymáshoz a kicsik, éjszakánként hol az egyikhez, hol a másikhoz keltünk fel – Bálint is kivette a részét a nem alvásból, de engem még jobban megviselt a kialvatlanság. Szeretem a férjemet, de a fáradtságtól bizony sokszor sem erőm, sem kedvem nem volt a szerelmeskedéshez. Aztán nagyobbak lettek a lányok, és végre mi is összebújhattunk – volna, de a gyerekek a legváratlanabb pillanatokban jelentek meg éjszaka, alig győztük összekapni magunkat, nehogy magyarázkodni kelljen a furcsa helyzetek miatt. Szóval el sem lehet mondani, mennyire hálásak voltunk, amikor anyámék felajánlották: az ünnepi hosszú hétvégén elviszik az unokákat.”

Forró éjszaka után „forróság” odalent

„Villámgyorsan megszerveztük az utat, péntek reggel kocsiba vágtuk magunkat, és pár óra múlva már a tóparti szállodában voltunk. A hely gyönyörű volt, de bennünket semmi más nem érdekelt, csak a szoba meg a kényelmes ágy, ahol végre tényleg csak ketten lehetünk. A vacsorát is a szobába rendeltük, egy percet sem akartunk kihasználatlanul hagyni – mindkettőnknek nagyon hiányzott már az együttlét. Forró, izgalmas éjszakánk volt, amit egészen másnap délig elnyújtottunk. Még a nászutunkon sem voltunk ennyire hevesek – jegyeztem meg Bálinthoz simulva. Az elégedett mosoly azonban gyorsan lefagyott az arcomról, amikor a hirtelen jött sürgető inger hatására elmentem a vécére, ahol rendkívül kellemetlen, égő, csípő érzés kísérte a pár cseppnyi vizeletet. Rövid időn belül megint jött az inger, de akárhogyan erőlködtem, alig sikerült valamit kipréselni, miközben folyamatosan éreztem, hogy menni kell. Pocsékul éreztem magam – nemcsak a fájdalom miatt, hanem azért is, mert a további szép napoknak nyilvánvalóan befellegzett: volt már hólyaghurutom, tudtam, hogy annak a tüneteit tapasztalom most is, csak nem értettem, miért.”

„Nászutas betegség” fájdalmas tünetekkel

„Bálint bánatosan vette tudomásul a problémát, de kíváncsi is volt, így aztán rövid keresgélés után kiderült: a felfázást, vagyis hivatalos nevén a hólyaghurutot »nászutas betegségként« (honeymoon cisztitisz) is szokták emlegetni, a nagyon kellemetlen tüneteket ugyanis a túlzásba vitt szexuális együttlét is okozhatja. Az én helyzetemre ez a leírás pontosan illett. A húgyhólyag gyulladását a legtöbb esetben baktériumfertőzés okozza, a leggyakrabban az E. coli, amely megtalálható a normál bélflórában, de ha a húgyutakba kerül, ott bajt okozhat. Nálunk, nőknél a gáttájékon közel van egymáshoz a végbél-, a hüvely- és a húgycsőnyílás, így az intenzív szeretkezés közben ezek a baktériumok a végbélnyílás környékéről a húgycsőbe juthatnak és ott nagyon gyorsan elszaporodnak. Ma már tudom, hogy ha az aktusok után elmentem volna vécére, megelőzhettem volna a felfázás kialakulását – azon a hétvégén viszont már nem volt mit tenni, maradt a kezelés. Szerencsére tudtam, mi segíthet.”

Segített az Urzinol tabletta

„Először is annyi vizet ittam, amennyit csak tudtam, hiszen korábban az orvosom elmagyarázta: a fokozott vizelettermelődés és -ürítés segít kimosni a hólyagba került és ott elszaporodott baktériumokat. Emellett a korábbi keserves tapasztalatokból okulva mindig van nálam Urzinol tabletta, amely már több alkalommal kihúzott a bajból – a patikában vény nélkül kapható tablettával jól kezelhető a kezdődő felfázás. A szigorú hatósági előírásoknak megfelelően gyártott Urzinol hagyományos növényi gyógyszer, amely a húgyutak betegségeire évszázadok óta használt gyógynövény, a medveszőlő levelének kivonatát tartalmazza. A gyógynövény antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatását számos kutatás igazolta – engem is meggyőzött már nemegyszer. Pár nap múlva helyrejöttem, ráadásul, amikor otthon elmeséltük, mi történt, anyám mosolyogva azt mondta: bevállalnak még egy hétvégét – csak vegyünk vissza a heveskedésből.”

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER.
A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL
OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top