Tavaly augusztusban egy egész hétre elvállalta a gyerekeket, de hogy ne legyenek bezárva egy pesti panelba, kibéreltek egy nyaralót a Balatonnál. Zsuzsa évek óta nem járt arrafelé, ha utazott is, inkább a hegyeket vagy a tengert vette célba. Ám még emlékezett gyerekkora felejthetetlen nyaralásaira, és úgy gondolta, ebből az élményből a keresztgyerekeknek sem szabad kimaradniuk.
Retró nyaralás: bunkiépítés, koszorúfonás, dinnyeevés
– A hétéves Dávid legkisebb kora óta pollenallergiás, de a barátnőm azt mondta, nem kell aggódnom, mert az állandó gyógyszereinek köszönhetően teljesen tünetmentes még a pollenszezon közepén is – kezdi történetét Zsuzsa. – Összekészítette neki a gyógyszeres táskát, de nekem semmi dolgom nem volt vele: a kiskölyök mindig tudta, hogy épp melyik bogyó következik. Dáviddal és Annával minden kalandot újraéltünk, amire a gyerekkoromból emlékeztem: bunkert építettünk a telek végében lévő dzsindzsában, megtanítottam őket koszorút fonni, fára másztunk, és hatalmas görögdinnyét vettünk a zöldségesnél, hogy aztán egy ültő helyünkben faljuk fel a kútban lehűtött csemegét. Amitől aztán másnapra vörös, viszkető szemekkel, bedugult orral és tüsszögve ébredtem.
„Nem dinnye-, hanem pollenallergiás vagy!”
Már az első naptól kezdve jobban folyt az orrom, és sokszor kellett tüsszögnöm, de ezt betudtam a szokatlan, vidéki környezetnek. A dinnyeevés utáni tünetek azonban már olyan erővel törtek rám, hogy alig láttam ki a fejemből. Anna, a nagylány meg is kérdezte tőlem, hogy allergiás vagyok-e a dinnyére. Én kétkedve ráztam a fejem, hiszen gyerekként rengeteg dinnyét ettem – bár az utóbbi években valahogy tényleg kimaradt ez a gyümölcs a nyaraimból. Ő persze a biztonság kedvéért rákeresett a dologra a neten, és 2 perc múlva diadalmasan tolt az orrom alá egy infografikát a pollen-étel keresztallergiákról: „Te nem dinnye, hanem parlagfű-allergiás vagy!”
„Nyugi, odaadom az orrspray-met!”
Csakhogy nekem fogalmam sem volt róla, hogy allergiás lennék, ezért most már én is alaposan utána olvastam a dolognak. Sajnos, egészen úgy tűnt, hogy a keresztlányomnak igaza van: a Balaton környéke augusztusban eléggé szennyezett a parlagfűpollenektől, sőt, az egyes allergének virágzása is összecsúszhat, és egy megváltozott környezetben esetleg olyan allergénnel is találkozhat a szervezetünk, amellyel addig nem. Ez pedig felerősítheti a már meglévő tüneteket, esetleg újabb, nem várt reakciókat okozhat. Ez történt velem is. A pollenallergiához könnyen társulhatnak étel-keresztallergiák, és ezek közül is a dinnye az, amely parlagfű-allergia esetén hasonló tüneteket okozhat. A helyzet azonnali kezelést igényelt, amire nekem ott volt Dávid, aki azonnal hozta kis csomagjából a Reventil orrspray-t. „Keri, nekem nem kell, odaadom neked, használd nyugodtan!” Barátnőm csak a biztonság kedvéért pakolta oda neki ezt az orrspray-t, és mivel bontatlan volt, gondoltam, nincs mit veszítenem, ha kipróbálom.
A Reventil, az egysejtűek titkos fegyvere
A nyaralást ezzel meg is mentette a keresztfiam. A tartósítószer-mentes Reventil orrspray ugyanis tartalmaz egy olyan speciális összetevőt, az ectoin molekulát, amelyet a zord környezeti körülmények között (gejzírekben, sós vizekben, sivatagban) élő egysejtűek termelnek azért, hogy megvédje őket a kiszáradástól, és sérülés esetén segítse a regenerációjukat. Az ectoin-tartalmú Reventil orrspray mérsékli az orrdugulást, orrfolyást, enyhíti a tüsszögést, orrviszketést, és elősegíti az orrnyálkahártya gyógyulását is, nedvesíti, védi azt a kiszáradástól. Persze dinnyét már nem ettem többet, és ahogy hazaértünk, elmentem allergiavizsgálatra. Ott aztán bebizonyosodott, hogy felnőttkoromra tényleg utolért engem is a pollenallergia.