nlc.hu
Tabuk nélkül
Hüvelygomba, ami bárhol, bármikor jelentkezhet

Derült égből villámcsapás: hüvelygomba, ami bárhol, bármikor jelentkezhet

Andrásnak SUV kellett, Evelinnek ülésfűtés. Meg is lett az álomautó, amelynek sajnos akadt egy hibája, ennek pedig Evelin itta meg a levét…

András és Evelin új kocsit vettek az év elején. Evelin mindenképpen akart bele ülésfűtést, Tominak csak az volt fontos, hogy SUV legyen. Az ülésfűtés kezdetektől fogva rakoncátlankodott. A szerviz megállapította, hogy nem kontakthiba, hanem szoftvergond. Jött a nyár, és ezzel a problémával senki sem foglalkozott, meg is lett a baj.

„Késve indultam a szüleimhez Gyulára, az unokahúgom keresztelőjére. Rettentő hőség volt, és sajnos a rossz ülésfűtés is bekapcsolt magától. Nem elég, hogy késésben voltam, siettem, izzadtam, nyomattam a légkondit, még az ülésfűtés is maximumon ment, egyszerűen nem lehetett leállítani. Horrorisztikus volt az egész, és akkor még nem is tudtam, milyen következményei lesznek…” – mesélte kálváriáját Evelin.

Derült égből villámcsapás: hüvelygomba, ami bárhol, bármikor jelentkezhet

(Fotó: Getty Images)

A hüvelyfertőzések egyik első jele a rendellenes hüvelyfolyás: ha a váladék túrós-szemcsés, sárgás színű, amelyhez égő, viszkető érzés is társul, akkor hüvelygombára gyanakodhatunk, amelyet az egészséges hüvelyben is jelen lévő Candida gombák túlszaporodása okoz.

A hüvelygomba kiválóan érzi magát a meleg, nyirkos közegben, amely az izzasztó kánikulában könnyen kialakul az intimterületeken.

„Szerencsére időben odaértem a keresztelőre, de annyira hajtottam, hogy egészen biztosan lefotóztak gyorshajtásért. Teljesen szétesve, lelkileg kikészülve, leizzadva érkeztem meg a templomba. Mivel az út alatt végig ment az ülésfűtés, teljesen megizzadtam odalent is, és éreztem egy kis viszketést, diszkomfortérzetet már a szertartás alatt. Tudtam, baj van. Nem először találkozom a hüvelygomba csípő, viszkető, kellemetlen tüneteivel, ráadásul nagyon gyorsan megvan a baj, amit tovább tetéztem azzal, hogy nem pamut alsóneműt vettem fel a ruhám alá, hanem egy szoros, kevésbé szellőző bugyit” – mondta Evelin.

Tipp: Viseljünk lehetőleg jól szellőző, pamut alsóneműt, a szoros, műszálas darabokat viszont kerüljük!

„Amilyen gyorsan ki tud alakulni a hüvelygomba, olyan gyorsan el is múlik, persze megfelelő kezelés mellett. Tudtam, mit kell tennem. Bementem a szertartás után a patikába, és vettem gombaellenes készítményt. A második dolgom pedig az volt, hogy felhívtam a szerelőt, hogy kijavítsa a kontakthibát a kocsin, ha már András nem foglalkozott a problémával. Ezt soha többé nem szeretném átélni” – mondta Evelin.

Érdemes résen lenni a nyaralások alatt is: hosszabb repülő/autóút alatt könnyebben bepállik az intimterület, főleg, ha nem pamut alsóneműt használunk, ez pedig kedvez a fertőzés kialakulásának. A tanga helyett érdemes előnyben részesíteni a francia bugyit, ugyanis a tanga egyenes út a végbél környékén tanyázó baktériumok számára a hüvely felé!

 

Hirdetés

A Micovag Plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag Plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül elérhető.

micovag

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top