
„Igyekeztem felkészülni rá, a klimax mégis sokkolt: szenvedtem a hőhullámoktól, az alváshiánytól, a kezelhetetlennek tűnő hangulatváltozásoktól. Az állandó fáradtság miatt nem nagyon volt kedvem a szexhez, és amikor végre enyhültek a tüneteim, és kezdtem volna jobban érezni magam, akkor jött a hüvelyszárazság…” – mondja az 55 éves Renáta. – „Nem volt kellemes az égő, viszkető érzés sem, de nagyobb gondot okozott, hogy fájt, amikor együtt voltam a férjemmel. Szerencsére elég jól ismer már, hamar észrevette, hogy valami nincs rendben velem. Addig nyaggatott, amíg elmentem orvoshoz, ahol kiderült, mi a baj. Azóta már találtam segítséget, újra jól érzem magam a férjem karjaiban.”
A legfőbb ok az ösztrogénhiány
A hüvelyszárazságot leggyakrabban az ösztrogénhomon hiánya okozza. Ahogy múlnak az évek, a hormonszintcsökkenés minden nőnél jelentkezik: a petefészkek működése természetes folyamatként fokozatosan leáll, az ösztrogéntermelés csökken, majd megszűnik. A menopauza, azaz az utolsó havivérzés után az ösztrogén alacsony szintje állandósul, ami a hüvelyszárazság kialakulását, majd tartóssá válását hozhatja magával. A statisztika azt mutatja, hogy a posztmenopauzában minden második nőt érinti a hüvely és a szeméremtest atrófiája, amelynek egyik tünete a hüvelyszárazság – ezért is kötik sokan kizárólag a klimaxhoz a problémát.
Nem a klimax „kiváltsága” az intimszárazság
Az intimszárazság azonban nem kizárólag a változókor kiváltsága. „A lányom, Anna 28 éves, négy hónapja született a kisfia. Nagyon készültek a párjával a fogadására, rengeteg könyvet olvastak, podcastot hallgattak, mi várhat majd rájuk. Egy dologra nem számítottak: a szoptatás alatt a lányomnál is kialakult a hüvelyszárazság. A nőgyógyász, akihez mindketten járunk, felvilágosította, nincs ezen mit csodálkozni: a szoptatás idején az ösztrogén helyett átmenetileg a tejtermelést segítő prolaktin dominál a szervezetben, ezért jelentkeztek a tünetek” – meséli Renáta. – „Az orvos azt mondta, átmeneti ugyan, de a problémát éppúgy kezelni kell, ahogyan nálam is: az elvékonyodott, sérülékeny hüvelyhám miatt nagyobb a kockázata a hüvelyi fertőzéseknek, erre pedig egyikünknek sincs szüksége.”
A stressz is kiválthatja a tüneteket
Az ösztrogénszint csökkenése miatt a szoptatás idején a kismamáknál gyakran kialakul a hüvelyszárazság, de van, aki a menzesz előtt is tapasztalja a kellemetlen tüneteket átmenetileg. A panaszokat kiválthatja hormonális fogamzásgátló szedése is, de orvosi kezelés következtében – például petefészek- vagy méheltávolítás után – is csökkenhet az ösztrogén szintje, ami szintén a hüvelyhám elvékonyodásához, hüvelyszárazsághoz vezethet. Kialakulhat az intimszárazság a tartósan stresszes életmód, a túlzásba vitt edzések, egy drasztikus fogyókúra vagy evészavar miatt is. A tünetek megjelenéséhez mellékhatásként hozzájárulhat egyes gyógyszerek (antihisztaminok, antidepresszánsok) szedése is – ezeket is számításba kell venni, ha meg akarjuk szüntetni a problémát.
Hormonmentes segítség intimszárazságban
A tünetek enyhítésében segíthet a patikában vény nélkül kapható Cikatridina hüvelykúp és kenőcs. A hormonmentes készítmények nagy molekulasúlyú hialuronsavat és gyógynövényi összetevőket tartalmaznak. A nagy molekulasúlyú hialuronsav a hámfelszínen vízben gazdag filmréteget képez, ezáltal védi, és segít nedvességgel feltölteni és helyreállítani az érzékeny, sérült szöveteket. Az ismert gyógynövényi összetevők pedig hozzájárulnak a kellemetlen tünetek enyhítéséhez. A Cikatridina hüvelykúpot belsőleg, a kenőcsöt külsőleg, a szeméremtest és a hüvelybemenet hámirritációjának enyhítésére lehet alkalmazni – a panaszoktól függően önállóan vagy egymással kombinálva is használhatók. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp hatásosságát több klinikai vizsgálat is igazolta, megbízható és biztonságos készítmény. Változókorban a kezelés a kúraszerű, napi használat után szükség szerint ismételhető, de folytatható is az elért állapot fenntartásához. Várandósság vagy szoptatás idején a Cikatridina használatát egyeztesse orvosával!
