Béla 48 éves, egy üzemben dolgozik gépkezelőként. A munkája nagy figyelmet igényel, fizikailag azonban meglehetősen egyoldalú: műszakonként hosszú órákat tölt ülve a vezérlőpult előtt. Amikor először tapasztalt viszketést és enyhe égő érzést a végbélnyílás környékén, nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.
„Azt gondoltam, biztosan valami irritáció. Meleg volt, sokat ültem, talán nem megfelelően tisztálkodtam. Az ember ilyenkor mindenféle hétköznapi magyarázatot talál, csak ne kelljen beszélni róla” – meséli.
Néhány nappal később a viszketés mellé feszítő érzés és enyhe fájdalom társult. Béla ekkor sem kért segítséget. Egyik este elővette a telefonját, és beírt három rövid keresést: „viszketés székelés után”, „fájdalmas duzzanat a végbélnyílás körül”, majd azt, hogy „vér a vécépapíron”.
„Furcsa, de a keresőnek könnyebb volt elmondani, mint az orvosnak, mert nagyon kellemetlen dolognak éreztem ezt, mondhatni, szégyelltem. Csak beírtam néhány szót, aztán elkezdtem olvasni. Ez így könnyebb volt.”
Az aranyér viszonylag gyakori panasz, kialakulásában pedig egyebek mellett a tartós ülő életmód, a székrekedés, az erőlködés és a rostszegény táplálkozás is szerepet játszhat. A tünetek között megjelenhet a végbéltáji viszketés, irritáció, fájdalom, duzzanat, feszülés, illetve az élénkpiros vérzés.
(Forrás: Unsplash)
„A vér láttán megijedtem, mégis vártam”
Béla számára a vérzés jelentette azt a pontot, amikor már nem tudta teljesen félretenni az aggodalmát. Először csak egy kevés élénkpiros vért vett észre a vécépapíron. Mivel az internetes találatok között az aranyér is szerepelt, próbálta ezzel megnyugtatni magát.
„Azt mondogattam, hogy ez biztosan csak aranyér. Közben minden vécézés után megnéztem a papírt. Amikor nem láttam vért, megnyugodtam, amikor újra megjelent, megint elkezdtem keresgélni.”
Az aranyér valóban okozhat élénkpiros végbélvérzést, különösen székelés után, de a vérzést nem szabad automatikusan ennek tulajdonítani. Más végbéltáji és emésztőrendszeri elváltozások is járhatnak hasonló tünettel, ezért tartós, visszatérő, erősebb vagy bizonytalan eredetű vérzés esetén orvosi vizsgálat szükséges.
Nagyobb mennyiségű vagy el nem álló vérzés, szédülés, ájulásérzés, gyengeség, fekete széklet, erős fájdalom, láz vagy hasi panasz esetén nem szabad otthoni próbálkozással várni, mielőbbi orvosi segítséget kell kérni.
Amit Béla nem mert megkérdezni a patikában
Béla többször elhatározta, hogy munka után bemegy a gyógyszertárba, de mindig talált okot a halogatásra. Zavarta, hogy más vásárlók is hallhatják, amit mond, és attól tartott, nem tudja majd megfelelően megfogalmazni a panaszát.
„Egyszer már bent álltam a sorban, de amikor rám került a sor, inkább vettem egy doboz fájdalomcsillapítót. Egyszerűen nem jött ki a számon, hogy mi a baj. Utólag tudom, hogy a gyógyszerésznél valószínűleg aznap már nem én lettem volna az első ilyen vásárló.”
Végül előre megfogalmazta azt a két mondatot, amelyet el akart mondani:
„Néhány napja végbéltáji viszketést, feszülést és duzzanatot tapasztalok. Vérzést is észrevettem, ezért szeretném megkérdezni, mit használhatok és szükséges-e orvoshoz fordulnom.”
A patikában nem kell részletesen, mindenki előtt beszámolni a tünetekről. Nyugodtan kérhetjük a gyógyszerészt, hogy diszkrétebben, félrevonulva beszélhessünk. Érdemes elmondani, mióta tart a panasz, jelentkezett-e vérzés, fájdalom vagy duzzanat, tapintható-e csomó, illetve milyen készítménnyel próbálkoztunk korábban.
„Amikor végül kimondtam, sokkal kevésbé volt kellemetlen, mint amire számítottam. Nem néztek rám furcsán, csak feltettek néhány rövid kérdést.”
Meddig lehet otthon próbálkozni?
Enyhébb aranyeres panaszoknál az otthoni kezelés része lehet a székrekedés megelőzése, a rostban gazdag táplálkozás, a megfelelő folyadékbevitel, a rendszeres mozgás, valamint az erőlködés és a vécén való hosszas üldögélés kerülése. A gyógyszertárban kapható készítmények enyhíthetik a kellemetlenséget, de a használati időre és az alkalmazás módjára vonatkozó előírásokat be kell tartani.
Béla lényegében addig várt, amíg székelés után egy duzzanatot tapintott a végbélnyílásnál:
„Eleinte magától visszahúzódott. Később viszont már hosszabb ideig kívül maradt, és járás közben is éreztem. Ekkor kezdtem belátni, hogy nem érdemes tovább újabb kenőcsökkel kísérleteznem.”
A belső aranyér előeshet, vagyis székeléskor a végbélnyíláson kívülre kerülhet. Amennyiben az előeső elváltozás kizáródik, fájdalmat, kellemetlen feszülést és vérzést is okozhat. Ha a duzzanat nem helyezhető vissza, begyullad, nedvedzik, erősen fáj, hirtelen megduzzad vagy rendszeresen vérzik, elkerülhetetlen az orvos segítségét kérni. Az újonnan észlelt végbéltáji csomót szintén ajánlott megmutatni szakembernek, mivel látatlanban általában nem állapítható meg biztosan, mi okozza.
„A vizsgálat kevésbé volt kellemetlen, mint a bizonytalanság”
Béla végül időpontot kért a háziorvosától, aki további vizsgálatot javasolt. Attól tartott, hogy kiszolgáltatott és kínos helyzetbe kerül, de a valóság jóval hétköznapibb volt annál, mint amit előre elképzelt.
„Nem mondom, hogy örömmel mentem el. De az orvos számára ez munka volt, nem valami meghökkentő történet. Nekem pedig az jelentette a legnagyobb megkönnyebbülést, hogy végre tudtam, mit kell tennem, hogy jobban legyek.”
A végbéltáji panaszok kivizsgálása a tünetek átbeszélésével és az érintett terület megtekintésével kezdődhet, szükség esetén pedig végbélvizsgálatra vagy további ellenőrzésre is sor kerülhet. A vizsgálat célja nem csupán az aranyér felismerése, hanem más lehetséges okok kizárása is.
Béla ma már úgy látja, nem maga a panasz volt a legnehezebb, hanem az első mondat kimondása.
„A viszketést, az égő érzést és a fájdalmat hetekig próbáltam úgy kezelni, mintha nem létezne… Nem szégyen segítséget kérni, és sokkal rosszabb bizonytalanságban maradni.”
Hirdetés
Telitalálat aranyér esetén
Az aranyér első jele gyakran az enyhe vérzés, amelyhez idővel fájdalom vagy kellemetlen érzés is társulhat. A tünetek megjelenésekor kiemelten fontos a megfelelő helyi kezelés, míg a proktológiai műtéteket követő lábadozás során a szöveti regeneráció támogatása kap főszerepet.
A hialuronsav-tartalmú Proktis-M végbélkúp és Proktis-M plus végbélkenőcs kiválóan alkalmazható aranyeres panaszok esetén, illetve a végbéltáji sebészeti beavatkozásokat követő terápia kiegészítéseként, mivel hatékonyan támogatja a sérült szövetek regenerációját. A hialuronsav – kiemelkedő vízmegkötő tulajdonsága révén – segít fenntartani a szövetek optimális hidratáltságát, ezáltal ideális környezetet biztosít a természetes hámosodáshoz.
A Proktis-M végbélkúp elsősorban a belső aranyeres panaszok kezelésére szolgál, míg a Proktis-M plus végbélkenőcs a külső, valamint a mellékelt applikátor segítségével a belső aranyér esetén is alkalmazható. A két készítmény a tünetek jellegéhez és a gyógyulás szakaszához igazítva akár kombinálva is használható.

Patikában vény nélkül kapható gyógyászati segédeszközök
