nlc.hu
Tabuk nélkül

Nem csak a szűk farmer számít: így őrizheted meg az intimkomfortot ősszel

A zártabb ruhák, az izzadás és a rohanás ősszel az intimterület komfortjára is hatással lehetnek.

Az ősz első heteiben még gyakran nyárias a meleg, miközben a ruhatárunkba már be kell kerüljenek a szűkebb farmerek, a harisnyák, a testhez simuló nadrágok. Reggel sietve felkapjuk, ami éppen kéznél van, munka után beugrunk edzeni, majd az izzadt ruhában még hazafelé beszaladunk ügyet intézni. Ezek önmagukban nem feltétlenül okoznak fertőzést, az intimterületek védelmére azonban hatással lehetnek.

Kinga azt hitte, csak a hosszú napok miatt érzi kellemetlenül magát

A 34 éves Kinga számára a szeptember mindig az év egyik legsűrűbb időszaka. Munkahelyi határidők, délutáni edzések és esti bevásárlás váltják egymást. Mivel napközben hazamenni nincs ideje, sokszor kora reggeltől késő estig ugyanabban a szűk farmerben van.

„Először csak azt vettem észre, hogy estére kényelmetlenebb lett a fehérneműm. Aztán megjelent a viszketés és az irritáció is, én pedig rögtön azon kezdtem el gondolkodni, honnan szedhettem össze az intimfertőzést” – meséli.

Kinga esete jól mutatja, milyen könnyű a partnert hibáztatni. A valóság ennél összetettebb: a hüvelygombát nem a partnertől kapja el az ember, hanem mindenki hüvelyében egészséges állapotban is jelen van kis számban. A szűk, rosszul szellőző ruházat sem feltétlenül okoz hüvelygombát, de a meleg, nedves környezet, a kidörzsölődés és az izzadás hozzájárulhat ahhoz, hogy a már kialakulóban lévő fertőzés át tudja törni a meggyengült intimvédelmet.

Nem csak a szűk farmer számít: így őrizheted meg az intimkomfortot ősszel

(Forrás: Unsplash)

Nem mindegy, hogyan szellőzik a fehérnemű

A műszálas fehérnemű lehet szép, kényelmes, praktikus és előnyös áron elérhető, de ha hosszú órákon át viseljük egy szűk nadrág alatt, kevésbé engedi távozni a párát, mint az azonos fazonú, pamutból készült verziója. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden szintetikus darabot azonnal száműzni kell a fiókból. Érdemes inkább megfigyelni, hogyan, milyen összetételű textíliákra reagál rosszul a testünk.

Rohanós vagy különösen meleg napokon kényelmesebb lehet egy jól szellőző, pamutbetétes fehérnemű. Éjszakára pedig – amennyiben ez komfortos – választhatunk lazább pizsamát vagy hálóinget, hogy az intimterületünk ne legyen egész nap zárt, párás környezetben.

A túl szoros nadrágokat sem szükséges végleg elfelejteni. Sokszor már az is számít, ha nem mindennap ugyanazt a testre simuló fazont viseljük, hanem időnként lazább szabású nadrággal, szoknyával vagy ruhával váltogatjuk.

Edzés után ne maradjon rajtunk a nedves ruha

Egy sportmelltartóban vagy leggingsben hazasétálni önmagában nem tragédia. Bár az izzadt, testhez tapadó ruházat hosszabb ideig tartja nedvesen a bőrt, ami könnyebben kidörzsölődhet vagy bepállhat, különösen akkor, ha valaki eleve érzékenyebb ezen a területen.

Érdemes ezért az edzőtáskába tiszta alsóneműt és egy könnyű nadrágot is tenni. Már az is sokat jelenthet, ha edzés után minél hamarabb átöltözünk és nem töltjük az egész estét a nedves sportruhában. Ugyanez vonatkozik az uszodára is: a vizes fürdőruha helyett célszerű száraz fehérneműt felvenni.

Kinga végül ezt a szokását változtatta meg először. „Régebben egy óra izzadás után simán hazamentem az edzőnadrágomban. Mióta viszek váltóruhát, szerencsére elkerült a hüvelygomba. Nem egy óriási életmódváltás volt, csak egy apró módosítás.”

A túlzásba vitt tisztálkodás bajt okozhat

Kellemetlen érzés vagy viszketés esetén gyakori reakció, hogy elkezdünk jobban ügyelni az alapos intimtisztálkodásra. Új intimtermékekkel, agresszívebb tisztálkodószerekkel bővítjük a tisztálkodó rutinunkat, és közben nem vesszük észre, hogy éppen ezek a termékek gyengítik leginkább az intimterület természetesen savas védelmét, és ezzel fokozzák a tüneteket.

A hüvely – egészséges állapotában – belülről teljes mértékben öntisztító. A külső részek tisztításához pedig általában elegendő a vegyszermentes, langyos vízzel történő lemosás és a szárításhoz egy puha törölköző használata.

Ezek a tünetek gombás panaszokra utalhatnak

Egy tipikus hüvelygomba-fertőzés jellegzetes tünete az intenzív viszketés és az égő érzés. Gyakori az intimterület gyulladás miatt kialakuló pirossága és duzzanata. Jellemző tünet ilyenkor a sűrű, fehér, túrós, darabos jellegű folyás is, amelyhez általában nem társul semmilyen szokatlan szag.

Amennyiben a panaszok először jelentkeznek, vagy rendszeresen visszatérnek, kérjünk szakorvosi segítséget. A várandósság folyamán jelentkező hüvelygomba kezelése mindenképpen orvosi feladat.

Egy váltófehérnemű az edzőtáskában, a nedves ruha gyors lecserélése, a vegyszermentes, visszafogott intimtisztálkodás és néhány lazább ruhadarab beiktatása kis változtatásnak tűnik, az intimkomfort szempontjából mégis sokat jelenthet. A cél nem az, hogy minden nadrágfelvétel előtt aggódjunk, hanem hogy észrevegyük, mi esik jól a testünknek.

Hirdetés
A Micovag plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül elérhető.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

 

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top