Tabuk nélkül

Horror az esküvő előtt: kis híján rémálommá vált Anna nagy napja (x)

Kislánykorom óta az esküvőmről ábrándoztam. Sokszor elképzeltem magam, ahogy fehér ruhában, mint egy királynő végigvonulok a padsorok között. Harminc évesen megkérték a kezem, és madarat lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam. Egészen az esküvő előtti napig, amikor úgy tűnt, összeomlik a gyerekkori álmom…

Biztos nem én voltam az egyetlen lány, aki gyerekkorában az esküvőjéről álmodozott. Viszonylag sokáig kellett várnom a nagy napra, már harminc éves elmúltam, amikor a párom megkérte a kezemet. Azonnal tervezgetni kezdtem, a legnagyobb gonddal választottam ki a tökéletes helyet az esti bulinak, és sok szép ruhát felpróbáltam, mire megtaláltam a leginkább hozzám illőt. Egy héttel az esemény előtt már nagyon izgultam, szerettem volna, ha minden jól sikerül. Az esküvő előtti reggelen arra ébredtem, hogy a szemem viszket és folyton könnyezik, és mintha kicsit pirosnak is tűnt volna. Gyerekkoromban szemüveges voltam, amit nagyon utáltam. Amint lehetett, kontaktlencsét kezdtem el hordani, és tudtam, ha begyullad a szemem, szemüvegben kell kimondanom a boldogító igent. Bevallom, a gondolatától is irtóztam, hogy szemüvegben váljak feleséggé. Összeomlottam, úgy éreztem, hogy a nyavalyás allergia tönkretette életem legfontosabb napját. Barátnőmnek sírtam el a bánatom, hisztiztem, zokogtam.

Korábban is voltak allergiás szempanaszaim, ezért tudtam, hogy a legtöbb szemcseppet nem lehet kontaktlencse mellett használni. Mert majdnem mindegyikben van tartósítószer, ami károsíthatja a lencse anyagát, ronthatja a látást és a viselési komfortérzetet.  A barátnőm javasolt nekem egy olyan készítményt, a Reventil szemcseppet, amely természetes ectoint tartalmaz és tartósítószer sincsen benne. Az ectoin egy olyan speciális molekula, ami véd a kiszáradástól, sérülés esetén pedig segíti a sejtregenerációt. A Reventil szemcsepp véd az allergének káros hatásától, enyhíti az allergiás szemtüneteket és támogatja az érzékeny kötőhártya regenerálódását. Tartósítószert nem tartalmaz, kontaktlencsét viselők és gyerekek is alkalmazhatják. Használni kezdtem a szemcseppet, és másnap reggelre már nem könnyezett a szemem. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez számomra, hiszen délután pont úgy vonulhattam végig a padsorok között, ahogy azt gyerekkoromban megálmodtam.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése