Tabuk nélkül

Szeresd a „szagodat”, mert az a természetes védelem jele a hüvelyi fertőzésekkel szemben! (x)

Számos nő hajlamos az intim illatát cikinek, kellemetlennek, „büdösnek” gondolni, és ezért harcol ellene. Pedig nem kéne, hiszen a savanykás illat az egészség jele, és még a pasik is gerjednek rá!


Ne szagtalaníts!

Az egészséges vagina nem véletlenül savanykás illatú, ugyanis a hüvely kémhatása savas. Ez a szag olyannyira nem undorító, hogy immár tudományos tény: a férfiak vágyát a nő illata egyenesen felkorbácsolja! Elvégre az evolúció során az illatok vonzották egymáshoz elődeinket, és nincs ez másképp most sem, annak dacára, hogy időközben civilizálódunk, és a párkeresésnek és -találásnak immár egészen más fortélyait vetjük be, és nem a szagunkkal szoktunk hódítani. Sőt, a túlzott testszag a mai világban már inkább taszító hatású. Ám a vagina illata továbbra sem tartozik az elkendőzendő szagok közé! Tisztálkodni, fürdeni azzal együtt tanácsos, méghozzá rendszeresen, a cél azonban véletlenül se a teljes „szagtalanítás” legyen – az intim területen legalábbis semmiképp.

Odalent ne illatosítsd magad!

Kerüljük például az intim dezodorok, spray-k használatát, mert ezek még irritálhatják is a szeméremtájék érzékeny bőrfelületét. A szappanokkal, illatosított kencékkel ugyancsak tanácsos csínján bánni, mert a hüvelybe kerülve felboríthatják az érzékeny pH-t. Márpedig ha a hüvely elveszíti savasságát, védtelenné válik a kórokozó baktériumokkal szemben. Ha pedig a káros bacik elszaporodnak, akkor áraszt csak igazán rossz szagokat a vagina!

Bacik ellen: savanyíts!

A bakteriális hüvelyfertőzés jellegzetes tünete a halszagú, bőséges, híg és áttetsző hüvelyi folyás. Ilyenkor ajánlott minél előbb helyreállítani a belső, savas közeget. Hasznos segítséget nyújthat a patikában recept nélkül kapható Vitagyn C tejsavas hüvelykrém, amely fő összetevőivel (C-vitamin, tejsav és ezüst) elősegíti a védő tejsavbaktériumok újratermelődését, és hozzájárul az egészséges hüvelyflóra helyreállításához, illetve fenntartásához.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz a bakteriális vaginózis kiegészítő kezelésére

Hüvelygomba esetére

A hüvely érzékeny biológiai egyensúlyát nemcsak a bakteriális fertőzések elkerülése végett érdemes megóvni. Ha felborul a rend, akkor nemcsak a bacik szabadulhatnak el, hanem akár hüvelygomba is kialakulhat. Sokan még mindig azt hiszik, hogy a hüvelygombát csak „elkapni” lehet valakitől, pedig a fertőzés az esetek jelentős részében nem kívülről érkezik. A Candida gomba ugyanis része az egészséges hüvelyflórának, gondot csak akkor okoz, ha valamiért túlzottan elszaporodik. A hüvelygomba általában erős viszketéssel és túrós-szemcsés állagú, fehéres-sárgás színű hüvelyfolyással jár. A fertőzés kialakulhat valamilyen gyógyszer vagy betegség mellékhatásként, de okozója lehet a helytelen táplálkozás, vagy előhozhatja csupán a túl sok stressz – hogy csak a leggyakoribb kiváltó okokat soroljuk. Gombás hüvelyi fertőzés esetén mielőbb fordulj nőgyógyászhoz! A helyi kezelésben a Micovag Plus hüvelykúp lehet segítségedre, amely tejsav- és bórsavtartalmának köszönhetően helyreállítja a hüvely egészséges, savas kémhatását, ami hasznos a mikroorganizmusok megtelepedése ellen. Összetételét tekintve egyedülálló, vény nélkül kapható készítmény, amely a kamillából származó bizabolol összetevőjével a gyulladás okozta kellemetlen tüneteket, a viszketést és az égő érzést is csillapítja.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz a hüvelygomba kiegészítő kezelésére

Tanácsok az egészséges hüvelyflórád megóvására

–          Kerüld a hüvelyöblítést!

–          Az intim területen csak pH-barát mosakodószereket használj!

–          Műszálas alsók helyett hordj jól szellőző pamutbugyit!

–          Kerüld a túl szoros alsóruházatot!

–          Strandolás, uszoda után a vizes fürdőruhát minél előbb cseréld szárazra!

–          WC-használat után mindig elölről hátrafelé töröld magad, soha ne fordítva!

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top