Gyógyulj!

Tartsd be ezt az 5 dolgot, ha elkap az influenza

Pihenés, pihenés, pihenés. És még egy jó adag pihenés. Közben pedig váltogasd a különböző gyógymódokat, és figyelj a vízháztartásra. Összeszedtük, hogy mik azok, amikre influenzásan figyelned kell.

Ahogy azt korábban írtuk: az influenza egy vírus által okozott tünetegyüttes, ami a légzőrendszer intenzívebb reakcióit okozza. Legjellemzőbb tünetei lehetnek a láz, a száraz köhögés, a torokfájás, de eldugulhat és folyhat az orrunk, sőt ízületi fájdalmak is jelentkezhetnek. Előbbi tünetek általában a felnőttekre jellemzőek, gyerekeknél felléphetnek még emésztőrendszeri problémák, például émelygés, hasmenés vagy hányás. Hogy a kórt minél hamarabb átvészeld, érdemes néhány dolgot betartani. Ezek azok:

1. Maradj otthon

Semmi értelme még tovább terjeszteni az influenzát és bemenni dolgozni, mivel így nemcsak magaddal, hanem a kollégáiddal is kiszúrsz. Az influenzát ki kell heverni, mivel súlyos szövődményeket okozhat, ha nem pihened ki. Lázasan ágynyugalomra, forró teára, forróital porra lesz szükséged, illetve ha szeretnéd enyhíteni a tüneteket, akkor arra vannak gyógyszerek is. És hogy ne unatkozz: tárazz be könyveket és filmeket is. 

2. Aludj sokat, és aludj jót

Ehhez a következő dolgokat tartsd be: polcold fel a párnát, mert ha a fejed magasabban van, mint a lábad, akkor kevésbé valószínű, hogy nagyon eldugul az orrod. Lefekvés előtt egy órával igyál forró teát, vagy egyél forró, csípős levest: a gőz belélegzése tágítja az ereket, és jót tesz a kiszáradt nyálkahártyának. 
Párásítsd be a lakást, mivel a száraz levegő köhögési rohamokat válthat ki, és ne fűtsd túl a szobát, mivel a meleg levegő ilyenkor (alvás esetén egyébként sem) tesz jót. Elég, ha 18-20 fok van a szobában, ez a mély alvás egyik kulcsa. Lefekvés előtt érdemes inhalálni, például kamillából és citromfűből álló főzet gőzét.

Tartsd be ezt az 5 dolgot, ha elkap az influenza

3. Fertőtleníts!

Korábban írtunk róla, hogy a vírusok elsősorban a mindennapi használati tárgyakon keresztül jutnak egyik emberről a másikra. Mindezt alátámasztja a University of Virgina orvosi karának öt kutatója által végzett (majd a Journal of Medical Virology című szaklapban közzétett) szállodai kísérlet, melyben egy náthás önkéntesek által ott töltött éjszaka után megvizsgálták a szállodai szoba berendezéseit. A kilincsek, villanykapcsolók, tollak, csapok, tv-távirányítók 35 százaléka volt fertőzött, ezeken keresztül az utánuk beköltöző egészséges önkéntesek 60 százaléka kapta el a betegséget. A légúti fertőzések többféle úton is terjedhetnek, például cseppfertőzéssel és érintéssel, számos kutatás bizonyítja már, hogy kézen keresztül is. Mindez persze megelőzhető, ha alaposan kezet mosol, és ha fertőtleníted a lakást, pontosabban azokat a tárgyakat, amiket betegen megfogtál, például kilincsek, a teafőző, a vécé lehúzója, illetve a tévé távirányítója. És még valami: ha beteg vagy, használj papír zsebkendőt, és ne gyűjtsd magad köré. 

4. Hagyma. Hagymával.

Kipréselsz egy gerezd fokhagymát, összekevered egy teáskanálnyi mézzel, és máris kész egy antibakteriális hatású, az immunrendszert erősítő massza. Gyorsan nyeld le, ha nem szereted a fokhagymát, de ha szereted, akkor nyugodtan rágcsáld meg. Ha biztosra akarsz menni, akkor mindezt hagymateával kíséred, azaz: héjastul forralj fel egy nagy fej vöröshagymát 1 liter vízben, majd hagyd állni 15 percig, leszűrés után pedig kortyolgasd a főzetet. 

Tartsd be ezt az 5 dolgot, ha elkap az influenza

5. Vitaminbevitel, vízháztartás

Az elfogyasztott ételek nagy része sajnos nem, vagy csak igen kis adagban tartalmaz vitaminokat és ásványi sókat, ezért az időszakonkénti utánpótlás elengedhetetlen, különösen influenzás megbetegedés idején. C és D vitamint naponta szedj, és igyál sokat: a gyógyteákon és a forróital poron kívül vizet, mivel a testünk pótolhatatlan alkotóeleme a víz, így a nyiroknedv jelentős részét is ez alkotja. Ha nem iszol eleget, akkor romlik a sejtek anyagcseréje, ezáltal az immunrendszer tevékenysége is. Szóval igyál. Vizet. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top