Napi 5-ös

5 film, amit látnod kell, ha fiús anyuka vagy

Még a fiú gyermek is általában az anyjához, és nem az apjához rohan, ha valami baja van, csakhogy: egy anya nem mindig érti, hogy mi játszódik egy kamaszfiú fejében. Az anya-fiú kapcsolatot taglaló filmekből összeszedtünk öt tanulságosat, ami egyben szórakoztató is.

Maszk

Az 1985-ös film főszerepében Cher látható, az ő fiát, azaz Rocky Dennist Eric Stoltz alakítja. Rocky súlyos fejlődési rendellenességgel jött a világra, az orvosok úgy vélték, hogy ha egyáltalán életben marad, akkor is szellemi fogyatékos lesz. De nem lett. Tizenhat éves, életvidám és rendkívül intelligens fiú, akinek néha elviselhetetlenül fáj a feje. Torz arca miatt állandóan csúfolják, de anyja mindent megtesz azért, hogy Rocky teljes életet élhessen – aminek szerves része a Hell’s Angels motorosbandával való barátsága. Bár Rockyt már nem köti le a szánalom, a szánakozás, a betegsége ellen viszont nem tud mit tenni.

Állj, vagy lő a mamám

Sylvester Stallone egyik legjobb vígjátéka (ami talán az Oscarnál is szórakoztatóbb) 1987-ben készült. A történet szerint Stallone anyja, Tutti Bomowski New Jerseyben lakik, egy kicsit kotnyeles, de humoros nőszemély, aki persze pontosan tudja, hogy mi a jó az ő kicsi fiának. Joe Los Angelesben lakik, és rendőrőrmesterként keresi a kenyerét. Agglegény, önálló életet él, és jól érzi magát, mígnem ötezer kilométerre az anyja úgy dönt, hogy meglátogatja. A vizit közepette Tutti szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, és a városban kell maradjon, mivel ő a koronatanú. Együtt kezd nyomozni a fiával. 

Dobjuk ki anyut a vonatból

Danny DeVito és Billy Crystal. Kettejük neve már bőven elég garancia, hogy jól szórakozzunk, de erre még rátesz egy lapáttal Anne Ramsey, aki DeVito (Owen) anyját alakítja. A történet szerint Owen egy Hitchcock film megnézése közepette ráeszmél, hogy ő is gyilkolhatna, és végre megszabadulhatna az édesanyjától, aki élete minden pillanatát pokollá teszi. A mama egy igazi szörny, aki a saját szemszögéből nézve okkal (de amúgy ok nélkül) mindig elviselhetetlen fejhangon utasítja rendre a fiát. Owen eddig csak képzeletben játszott el a gondolattal, hogy lúgot kever anyja üdítőjébe, vagy fülön szúrja a szabóollóval, és már  már csak egy tettestársra van szüksége, akivel (a Hitchcock filmen látott minta szerint) áldozatot cserélve elkövethetik egymás gyilkosságát. A tettestárs viszont félreérti a dolgokat, azt hiszi, hogy ez csak egy vicc. Aztán talál egy halott ex-feleséget, és rájön, hogy most már neki is dolga van.

Elcserélt életek

Clint Eastwood 2008-as filmjének Angelina Jolie a főszereplője, a történet az 1920-as évek végén játszódik. Christine Collins egyedül neveli kilenc éves fiát, akitől egy szombati napon elbúcsúzik, mielőtt dolgozni megy. Este, mire hazaér, a fiúnak nyoma vész, öt hónappal később pedig a rendőrség bejelenti, hogy Walter előkerült, és a nyomozást lezárták – pedig csak rábeszélték az asszonyt, hogy vigyen haza egy fiút, akiről tudta, hogy nem az ő fia. Amikor Christine megpróbálja elérni a hatóságoknál, hogy folytassák a nyomozást, valóságos rágalomhadjárat indul ellene. Egyedül a John Malkovich alakította Briegleb tiszteletes személyében talál segítségre. 

 Átlagemberek

Robert Redford 1980-as filmje több Oscar és Golden Globe díjat is nyert. A film egy átlagos amerikai családról szól, melyben a fiú, Conrad képtelen felépülni öngyilkossági kísérlete után. Tette miatt anyja eleve meg sem bocsát neki, apjával szinte nincs is viszonya, csak a pszichológusát, dr. Bergert fogadja a bizalmába, akihez rendszeresen ját terápiára. Conrad nem tudja feldolgozni bátyja halálát, egyenesen magát okolja a hajóbalesetért, és zavarja, hogy helyette ő maradt életben. Az énekkarban megismeri Jeannie-t, és szerelmes lesz. Összeszedi magát, a lány mellett másképpen néz a világra, az általános mélabú helyére öröm lép. Az anyjával viszont még meg kell küzdenie.  

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top