Miért baj az, ha kitűnő tanuló a gyerek?

F. Várkonyi Zsuzsa

Nehéz lenne általános szabályt felfedezni a mögött, hogy mikor mutatkoznak meg a különféle tehetségek első jelei. Vannak tehetségek, például a zenei, a matematikai, a nyelvi vagy a sporttehetségek, amelyek tipikusan már az iskoláskor előtt észrevehetők. A nagyobb ismeretanyagra épülő képességek pedig természetesen jóval később “virágzanak ki”. Még a zseniális szintű tehetség sem feltétlenül korán bukkan elő. Közéjük tartozik  Szent-Györgyi Albert vagy Einstein is, akiről tudjuk, hogy igen zsenge bizonyítványokat vitt haza. Ezeknek a nem sokra becsült álmodozóknak többnyire erős a fantáziájuk. Márpedig az élénk fantázia elengedhetetlen bármilyen későbbi eredeti teljesítményhez. Eötvös József kultuszminiszter például, aki kora mércéjéhez képest kiemelkedően liberális szülőnek volt mondható, egyik levelében arra intette egyetemista fiát, a később nagy tudós Eötvös Lorándot (lásd: ELTE), hogy tartózkodjon attól, hogy a képzelete elragadja. Vagyis ő sem ismerte még föl a fantázia teremtő erejét és a tudományok előre vitelében játszott kulcsszerepét.

Pedig éppen ebben lehet leginkább tetten érni a tehetséget, vagy akár a zsenialitás szikráját. Nincs olyan zseni, akit a fantáziája ne ragadna el, és így ne járna még járatlan, egyéni, egyedi utakon. A tehetség és a zsenialitás persze nem azonos. A zseni tudásában és teljesítményében van valami plusz, ami nem tanítható, nem lehet pedagógiai receptre kiváltani, és nem rakható össze pusztán a látható tapasztalati előzmények alapján.

A tehetség első jele az érdeklődés intenzitásában érhető tetten. Nem baj, ha az érdeklődés iránya időről-időre változik, szünetet tart, pihen. Az érdeklődés erőssége a meghatározó, az, hogy a gyerek megszállottan elindul valami felé, ahogy napjainkban mondjuk: rácuppan valamire. Ilyenkor szembetűnő, hogy kérdései a koránál érettebb személyiséget tükröznek, és érdeklődése jóval meghaladja a korát, a tanulmányokhoz szükséges ismeretek kereteit. 

A tehetséges gyerekek tempója általában rendhagyó, nem egyenletes, és esetenként a lassúnak látszó fejlődésben hirtelen kiugrások érzékelhetők. Ekkor nem újabb fejlődési szintre lép, hanem inkább ugrik a gyerek. Az ilyen gyerekek többnyire nem “generalisták”, nem lesznek minden tantárgyból kitűnő tanulók, sőt az egyenletesen magas színvonalat mutató gyerekek között ritka a valóban kimagasló tehetség. A kitűnő tanulóknak – ha megőrzik ezt a “Mindennek meg akarok felelni” hozzáállást – ritkán marad elég energiájuk ahhoz, hogy EGY dologban elmélyedjenek. Így aztán kevés maradandó teljesítményt hagynak az utókorra. Amint a fiatal megtalálja a maga irányát, érdeklődésével már fókuszál is. A tehetség egyik megnyilvánulása ugyanis valami szabálytalanság jelenléte a gondolkodásban, teljesítményben. 

Olvassa tovább F. Várkonyi Zsuzsával készült interjúnkat a tehetseg.hu-n!