A tehetség jeleinek kutatását nem kell mindenáron már csecsemőkorban elkezdeni. Sok szülő a saját sikerélmény-éhségétől hajtva az elvárásaival már egészen kis korban – tudattalanul is – olyan súlyos pszichés prés alá veti a gyermeket, hogy az az átlagosnál többet csikar ki magából, és e jeleket a szülő nagy elégedetten tehetségként értékeli. Pedig éppen ekkor nyesegeti le a gyermek saját kreativitását, önálló gondolkodásra való hajlandóságát, sőt rosszabb esetben egy későbbi, tinédzser vagy felnőtt korban jelentkező engesztelhetetlen dac és ellenállás alapjait veti meg. A tehetséget nem kierőltetni kell, hanem észrevenni és tudomásul venni. Nagy feneket sem kell keríteni annak, ha úgy tűnik, valamiben az átlag fölé emelkedik a gyerek, bőven elegendő, ha a képességeit bizalommal támogatja a szülő és megfelelő környezetet biztosítva megengedi a gyereknek, hogy saját ütemében fejlődjön és kibontakozzon.
A tehetség 10 jele
Ha szeretnéd jobban megérteni a gyereked és látni, mocorog-e benne némi tehetség, a következő jeleket figyeld.
1. Nagy aktivitás – A tehetséges gyerek gyakran megállíthatatlan, energiatartalékai látszólag kimeríthetetlenek. Folyton mozgásban van, beszél, kérdez és magyaráz.
2. Hajlam a gyors beszédre és gondolkodásra – Mivel megpróbálnak olyan gyorsan beszélni, mint ahogy gondolkodnak, gyakran hadarnak és nem formálják meg szépen a szavakat. Mások lassú beszéde gyakran türelmetlenné és frusztrálttá teszi őket.
3. Erős vezetői képességek – A tehetséges gyerekek sokszor született vezetők, akik új, szokatlan szempontokat és irányokat tudnak másoknak mutatni.
4. Képesség a kapcsolatteremtésre az idősebbekkel – Mivel a kognitív adottságaik és érdeklődésük a saját korosztályukét meghaladja, a különleges képességű gyerekek szívesebben és könnyebben barátkoznak idősebbekkel, hogy tőlük tanuljanak.
5. Egyedül is jól érzi magát – A tehetséges gyermek feltalálja és jól elszórakoztatja magát egyedül is, sőt időnként kifejezetten igényli, hogy ne lógjanak a nyakán. Örömet szereznek neki az olyan magányos tevékenységek mint az olvasás, álmodozás, írás, rajzolás vagy a puszta gondolkodás. Egy egészségesen fejlődő, jó képességű gyerek társaságban is jól érzi magát, bár gyakran a saját korosztályából kilóg és ezért elkülönül.
6. Értékeli és szereti a természet és a művészetek szépségeit. Az átlagosnál nagyobb figyelemmel fordul a természet szépségeinek részletei felé, örömet talál a fák, virágok, a naplemente látványában éppúgy, ahogyan hamarabb kezd érdeklődni a művészetek iránt is és fedezi fel bennük a szépséget.
7. Gyorsan tanul – a gyermekre minden különösebb erőlködés nélkül “ragad” az információ. Könnyedén veszi át az új ötleteket, első hallásra képes megjegezni hosszabb és bonyolultabb szövegeket is, amelyeket később is elő tud hívni az emlékezetéből.
8. Kreativitás – az útjába kerülő akadályokat egyedi módszerrel küzdi le, a problémákat kreatívan, saját elképzelése szerint képes megoldani. Gondolkodásában is kreatív: gyorsan összeköti a megszerzett információkat, képes rövid idő alatt újszerű, olykor meglepő következtetésekre jutni.
9. Koncentrációs képesség – kifejezetten hosszan és nagy odaadással tud bizonyos dolgokra koncentrálni. Ugyanakkor az is jellemző, hogy az érdeklődését hamar más téma felé tudja fordítani, sőt a több dologban tehetséges gyerek éppen hogy nehezen koncentrált, mert figyelmét több, számára érdekes dolog között kell megosztania.
10. Jó tanuló vagy tehetséges? – A tehetséges gyerekek teljesítménye gyakran ingadozó, iskolai eredményeik alapján sokszor nem tartoznak a kifejezetten jó tanulók közé. Hajlamosak csak arra koncentrálni, ami igazán foglalkoztatja őket és más feladatokat háttérbe szorítani. De ne gondoljuk, hogy a gyenge bizonyítvány önmagában a tehetség jele!
A tehetség nem mindig nyilvánvaló
Ezek a jelek persze nem mutatkoznak egyszerre, sőt az is előfordul, hogy a rejtőzködő tehetségű gyermek éppen az ellenkező jeleket mutatja. Később kezd beszélni, nehézkesen megy neki a tanulás, de legalábbis az iskolai elvárásoknak nem szeret megfelelni. Kapcsolataiban is inkább befelé forduló, az érzelmeit tartalékolja és az átlagosnál később engedi megmutatkozni őket. A tökéletességre törekvő gyerekekre jellemző például, hogy későn, de akkor pontosan kezdenek beszélni, lassabban és igen megfontoltan reagálnak. Éppen emiatt a megfontoltság miatt gyakran a hagyományos, időhöz kötött teszteken is rosszabbul teljesítenek.
A tehetség felismerése nem a legegyszerűbb szülői feladat és ráadásul jó adag türelmet, objektivitást és finom ösztönöket, megérzéseket is igényel. Ne legyél lelombozva, ha nem találsz azonnal zseniális jegyeket a gyerekeden és akkor is boldog lehetsz, ha kiderül, hogy egy átlagos, normális, hétköznapi gyerekkel ajándékozott meg a sors.