nlc.hu
Téli kényeztetés cikkek
Cinkkel a nátha ellen!

Cinkkel a nátha ellen!

A cinktartalmú vitamintabletták csökkentik a náthával járó kellemetlenségeket, és a betegség időtartamát is lerövidítik, állítja a The Cochrane Library című lapban megjelent egyik tanulmány.

A felfedezés hatására csökkenhet a munkahelyről vagy az iskolából való hiányzások mennyisége. A közönséges nátha okolható a munkahelyi hiányzások 40 százalékáért, több millió elmulasztott iskolai óráért, így nagy terhet ró a társadalomra. Az elképzelés, hogy a cink segíthet a bajon, nem új keletű: már egy 1984-es kutatás is megállapította, hogy az ezt tartalmazó vitamintabletta lerövidítette a betegség időtartamát. Azóta számtalan kutatás készült a témában, különböző eredményekkel, és a biológiai magyarázatok sem voltak egybehangzóak.

Cinkkel a nátha ellen!

A mostani tanulmány tizenöt korábbi kísérlet adatait veti össze, ezekben összesen 1360 embert vizsgáltak meg. Összességében elmondható, hogy ha a beteg a náthás tünetek jelentkezésekor azonnal elkezd cinktartalmú szirupot vagy tablettát fogyasztani, már napi egyszeri szedéssel is mérsékelheti a tüneteket, és felgyorsíthatja a gyógyulási folyamatot. Hét nap elteltével azok, akik valódi összetevőket tartalmazó gyógyszert kaptak, nagyobb arányban bizonyultak tünetmentesnek, mint azok, akik csak placebót szedtek. Azok a gyerekek, akiknek legalább öt hónapig adták a cinket tartalmazó vitamint, sokkal ritkábban betegedtek meg, így kevesebbet kellett hiányozniuk az iskolából. Ráadásul így ritkábban kellett antibiotikumot is szedniük, ami nagyon fontos, mert annak a túlzásba vitt fogyasztása komoly problémákhoz vezethet.

“Az eredmények nyomán megbizonyosodhattunk arról, hogy a cink hatásos módszere a nátha kezelésének – mondja Meenu Singh, a tanulmány fő szerzője. – Ennek ellenére még nem tudjuk mindenkinek ajánlani, mivel egyelőre nem kutattuk ki a szer megfelelő adagolásának módját vagy azt, hogy milyen formában és mennyi ideig célszerű adni.”

A közeljövőben azt fogják vizsgálni, hogy a különböző társadalmi csoportok körében milyen jótékony hatásokat fejt ki a cink. “Eddig csak egészséges embereken alkalmaztuk, de érdemes lenne kipróbálni, milyen hatást ér el az asztmások között, akiknek a tüneteik rendszerint súlyosbodnak egy-egy nátha alkalmával” – mondja Singh. Ezen kívül a szegényebb országok lakossága körében is meg lehetne vizsgálni a kezelés hatékonyságát, mivel az ő szervezetükben gyakran áll fenn cinkhiány.

Forrás: Medipress

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.