Tipegők Világa

“Edd meg, kicsim, ezt a finom vegyes pörköltöt…”

Az elmúlt években jelentős változás következett be a csecsemők táplálása terén. Az anyatej ismét kezdi visszanyerni méltó helyét, és azok a babák, akik valamilyen okból nem jutnak anyatejhez, életkoruknak megfelelő, az anyatejet megfelelően helyettesítő tápszert kaphatnak. A szilárd táplálékok bevezetése 4–6 hónapos korra tolódott ki. Úgy tűnik azonban, hogy az egy- és hároméves kor közötti kisgyerekek helyes táplálására már kevesebb figyelmet fordítunk.

Pedig a kisgyerek nem kicsi felnőtt, nem helyes, ha a szülők a saját étrendjüknek megfelelően táplálják. Bár már vannak fogai és a családi asztalhoz is leültethetjük, nem helyes, ha ugyanazt kapja, amit a “nagyok”. A Magyar Gyermekorvosok Társasága által 2010-ben elvégzett felmérésből kiderült, hogy az 1–3 éves gyerekeket úgy etetjük, hogy jó eséllyel egészségtelen felnőtt válhat belőlük. A felmérést városban élő édesanyák bevonásával, az általuk vezetett étkezési naplók alapján vizsgálták. A kisgyermekek fejlődő szervezetének más élelmiszerekre és étrendre van szüksége, mint a felnőtteknek. Ráadásul a magyar felnőtt lakosság legnagyobb része egészségtelenül táplálkozik, így a kicsiket is idejekorán rossz útra tereljük.

 

A feldolgozott élelmiszerek (például felvágottak, sajtok, kenyérfélék) fogyasztása miatt a gyermekek a maximálisan ajánlott sómennyiség négyszeresét eszik meg egy nap, ez pedig elvezethet a későbbi magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásához. Hozzáadott cukorból is túl sokat kapnak a kicsik. Az idézett felmérés szerint a gyerekek 70 százaléka naponta legalább két alkalommal kap valamilyen cukrozott élelmiszert. A korosztály táplálásának egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a megfelelő fejlődéshez nem biztosít elegendő vitamint. Különösen igaz ez a D-vitamin esetében, ugyanis a nem megfelelő táplálkozás következtében a napi ajánlott D-vitamin-mennyiségnek csupán 2 százaléka fedeződik. A D-vitamin ugyanakkor bizonyítottan erősíti az immunrendszert, segítségével számos betegség kialakulása megelőzhető. Ahhoz, hogy a gyerekek a fejlődésükhöz szükséges mennyiségű D-vitaminhoz jussanak, naponta majdnem annyit kellene elfogyasztaniuk a D-vitamint jelentős mennyiségben tartalmazó élelmiszerekből, amennyi egy felnőtt átlagos heti adagja. Szintén fontos szem előtt tartanunk, hogy a zöldségekből – mivel magas a rosttartalmuk – igen kevés vas szívódik fel. Az állati eredetű élelmiszerek (vörös hús, máj, baromfi, hal stb.) esetében a felszívódás már hatékonyabb ugyan, de ahhoz, hogy a naponta ajánlott 8 mg vas a szervezetbe jusson, irdatlan mennyiségeket kellene fogyasztani belőlük.

 

1 és 3 éves kor között a tejalapú táplálás még kiemelten fontos, ám a tehéntejben nagyon kevés a D-vitamin és a vas, ráadásul a tehéntej túl korai bevezetése fokozza bizonyos betegségek (allergia, cukorbetegség) kialakulását. Ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi 2-3 éves kora előtt ne fogyasszon tehéntejet. A gyermekorvosok a tej pótlására tejalapú gyerekitalt javasolnak, mert ennek összetétele optimális és vastartalma megfelelő.

Mi fán terem a junior gyerekital?

További információk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top