Anya. Az életünket és a génállományunk felét tőle kaptuk. Leegyszerűsítve. Persze nem kis hagyaték ez sem, de mi van azzal, ami ezek után következik? Az igazi mestermunka. Négy lánytestvér mondja most el, milyen útravalót rakott a batyujukba édesanyjuk.
Akármilyen is az édesanyánk, így vagy úgy, de rengeteget mindent elsajátítottunk a hatására: mi az, amit csak úgy szeretnénk, ahogy annak idején ő csinálta, s mi az, amit biztosan másként tennénk a jövőben?! Az, amit gyerekként látunk, tapasztalunk, érzünk mindenképp meghatározó a későbbiekben is. Most, hogy már én is anya vagyok, sokszor látom magamban a saját anyukámat, s persze olyan is jócskán előfordul, amikor szöges ellentéteként viselkedem. Minden édesanya más. De annyi biztos, hogy számtalan leckét adtak fel nekünk az évek során. Hogy megtanultuk-e, vagy sem? Seregnyiből kitűnőre vizsgáztunk, de valamennyinek pont a reciprokát mondtuk fel.
“Tőled tanultam“Ők vannak ott az első lélegzetvételünknél, vigyázzák az első léptünket és az összes többit is a háttérből, amíg csak élnek. Közben bölcsen, szinte észrevétlenül pakolják a felbecsülhetetlen értékű útravalót a hátizsákunkba. Az anyai tanácsok igazi kincsek, melyek elkísérnek minket egy életen át. Nem lehetünk elég hálásak értük! És nektek mit tanított az anyukátok? Írjátok meg a toledtanultam@centralmediacsoport.hu e-mail-címre a legfontosabb intelmet, amelyet valaha tőle kaptatok! A legjobb mondatokat az NLCafé szerkesztőségi zsűrije fogja kiválasztani, és majd ti szavazhatjátok meg, melyik a tíz legjobb anyai tanács. A tíz nyertes mondat beküldői NLCafé-s ajándékcsomagot kapnak. |
Nem is olyan könnyű felelni arra a kérdésre, hogy mit tanultam az édesanyámtól. Annyi mindent!
Elsőként az jutott eszembe, hogy képes volt jobbkezesként megtanítani a balkezes kötésre, hogy könnyebben menjen az egy sima-egy fordított.
A testvéreimmel együtt sok-sok éven át tanultunk zenét: hogy 5 keresztnél hol a dó, hogyan szólnak a hármashangzatok, mi fán terem a Dúr, és eszik-e vagy isszák a nagy szekundot meg a szűkített kvintet, még felnőttként is jól tudjuk.
A klasszikus zene szeretete anya számlájára írható.
Azt is tőle tudom, hogy a húslevesbe való zöldségek szárát nem érdemes teljesen levágni, hiszen ott olyan esszenciák bújnak meg, amiket vétek lenne kidobni. Ha szépen, akkurátusan teregetek, akkor szinte semmit sem kell vasalni (ez a tanács nagy kincs egy édesanya életében), és ha kicsit szorít az áhított bőrcipő, akkor topogjak benne otthon vizes zoknival, máris sokkal kényelmesebb lesz.
Egy gyerek életében a példamutatás olyan fontos, akár a levegővétel! Előttem egy olyan édesanya képe volt a minta, aki feleségül ment kamaszkori, első szerelméhez, többször is életet adott, miközben a munkájában is valamennyire sikerült kiteljesednie. Nem leharcolt családanya vált belőle, hanem erős és csinos nő tudott maradni még négy gyerek után is.
Tőle tudom, mi a jó házasság titka.
Sosem papolt arról, hogyan és kihez menjek feleségül, egyszerűen csak láttam magam előtt két embert, akik nagyon szerették egymást, akik között elszakíthatatlan kötelék kacskaringózott, s akik barátként is számíthattak egymásra. Jóban, rosszban. Amikor apa beteg lett, anya mindent megtett érte. Mindent. És még annál is többet. Akkor és ott megtanultam, hogy mi bármire képesek vagyunk! Hogy néha egy apró mosoly mögött elfér egy súlyos fájdalom.
Megtanultam tőle elengedni valaki olyan kezét, akit nagyon szeretünk. Örökre búcsút venni, de mindennap emlékezni. Ezt is tőle tudom.
Függetlenséget láttam tőle, hogy fontos megőrizni a szuverenitásom. Próbáljak megállni a saját lábamon, tanuljak meg egyedül boldogulni! Nehéz feladat, de igenis megfér egymás mellett a nagycsaládos anyáskodás, a szerető feleségeskedés és a karrierálmok valóságba varázslása. Általa sokkal elfogadóbb lettem.
Anya világított rá arra, hogy sose csitítsam a belső hangom:
figyeljek az anyai ösztöneimre, bízzak a megérzéseimben. Szabjak szeretetteljes kereteket, állítsak kedves stoptáblákat, de ezeken belül hagyjam szabadon rohangálni a gyerekeimet. Ezer meg ezer élménnyel gazdagított, így anyaként nekem is természetes, hogy minél több kaput nyissak ki a gyerekeim előtt. Ha szeretnék, szorosan fogom a kezüket, miközben átlépik a küszöböt, de ha nélkülem támad kedvük felfedezni, a távolból integetek csak.
Sosem értettem, hogy anya ennyi gyerek, háztartás és munka mellett miért nem rohan folyton folyvást. Ahogy egyre idősödöm, érezem, hogy olykor igenis le kell ülni egy bögrével, és igenis szükség van arra, hogy öt percig semmi egyebet ne tegyünk, csak kavargassuk a tejeskávénkat. Vagy csak nézegessük a falon a családi képeket. Üljünk le a patak mellé, és dobjunk bele öt kavicsot, vagy behunyt szemmel hallgassuk az esti tücsökciripelést. Egyre erősebben gondolom, hogy igaza van, és mindenkinek jár néhány perc áramszünet, hogy aztán megerősödve térjünk vissza a napi rutinhoz. Nevessünk, sőt ha kell, hangosan röhögjünk saját magunkon. Vegyük észre a szépet és a jót, mert bármi is történik, minden ott van körülöttünk. Bár lehet, hogy messzebbre kell nyújtóznunk érte…
Hogy a szüleinknek mennyi köze van hozzá, azt nem tudom, de az összes testvéremmel idilli a kapcsolatom. Acélos csapatot alkotunk így négyen.
Számtalanszor találkozunk egy évben, nem is bírnánk sokáig egymás nélkül, de a biztonság kedvéért van egy közös levelezésünk, ahol mindennap váltunk néhány szót. Most játszani hívtam őket. Megkértem a nővéremet és a két húgunkat, írják le néhány mondatban, ők mit tanultak anyától. Összebeszélni nem ért, a válaszaikat elsőként csak nekem küldhették el. Most ezeket ti is elolvashatjátok.
Zsanna (18 éves gimnazista)
“Négyéves voltam, amikor apukám meghalt, szóval szerintem Énnyu (anyu) azért is olyan, amilyen. Tőle rengeteg fiús dolgot tanultam, mi ketten bármit megszerelünk. Egy bizonyos barkácsáruházban szerintem már tök hülyének néznek bennünket, mert annyi kiselőadást kértünk már az ott dolgozóktól. Együtt cseréltük ki a régi biciklim gumibelsőjét, de tőle tanultam azt is, hogyan kell felfúrni egy polcot a falra. Mekkora és milyen tiplikre van szükségem. Hamarosan meglesz a jogsim, és egy csomó dologra elsőként ő tanított meg: az olajszintmérésre, az izzócserére vagy az akksi beszerelésre. Képesek voltunk egy egész délután ki- és berakosgatni az akkumulátort, hogy biztosan menjen.
Énnyu leleményes, mint Odüsszeusz. Mindenre kitalál valamit, és mivel kicsi korom óta ezt látom tőle, így nálam sincs lehetetlen. Megtanított arra, hogy nem szabad feladni! Legyen szó egy komód lecsiszolásáról vagy az angol nyelvvizsgáról. Megcsináljuk, és kész!
Neszta (22 éves joghallgató)
“LUFI! – anyu nagyon sokszor mondogatja ezt nekünk, valóságos szállóigévé vált ez a szó a családban. És ez az, amire most a leginkább szükségem van.
Anyu mindig azt tanította, hogy ha valami nem rajtunk múlik, ha valamin nem tudunk változtatni, akkor képzeljük azt, hogy egy hatalmas, színes lufi, és engedjük el a felhők közé. Fölösleges olyan dolgokon stresszelni, ami tőlünk független.
Sosem dől össze a világ, mindenre van megoldás! A vizsgaidőszakban ez a bölcselet sokszor nagyon jól jött. Megtanultam anyutól, hogy igenis bíznom kell önmagamban, és mindennap teremtsek sok-sok pozitív gondolatot! Ha egyszer majd gyerekeim lesznek, fontosnak tartom, hogy mindenről tudjak velük beszélgetni. Merjék bevallani még a legnagyobb hülyeséget is, amit csináltak! Anyutól azt láttam, hogy bármelyikünk elmondhatott neki akármit, sosem hordott le minket, inkább próbálta velünk közösen megtalálni a legjobb megoldást. Ez egy olyan példa előttem, amit mindenképp követni szeretnék: ne csak szülő legyek, hanem barát is!”
Zita (33 éves, 3 gyermekes dolgozó édesanya)
“Az élet úgy hozta, hogy egymástól 100 km-re kerültünk, amit eleinte mindketten nehezen viseltünk. Aztán megértettük, hogy a földrajzi távolság könnyen legyőzhető. A hatalmas kertemet úgy ültettem be növényekkel, úgy csinosítgattam, ahogy annak idején tőle láttam. A növények babusgatása közben egyik szép gondolat követi a másikat. Sokkal több van ebben a rövidke cselekménysorban, mint azt elsőre gondolnánk. És anyával együtt ezt már én is tudom…
Nem szeretem a kacatokat, a limlomot. Igyekszem minden felesleges tárgytól megszabadulni. Mégis megtanultam tőle, hogy nem szabad akármit csak úgy kidobni, hiszen minden megjavítható.
Az ócska, régi, elromlott dolgok az ő kezei között új értelmet nyernek, szebbé, jobbá alakulnak át. Anyától tudom azt is, hogy fontos megállni egy-egy percre. Érezzünk, élvezzünk, raktározzunk egy mosolyt, egy kedves pillanatot, a hétvégi húsleves illatát, amelyben egy egész élet munkája ízesedik!
Ő nem megküzdési stratégiákat mutatott, hanem új utakat! Akkor engedett ki a fészekből, amikor kikívánkoztunk, mégis a távolból éberen figyelt bennünket. Felelősségvállalást tanított. És hagyott minket szabadon szárnyalni.”
És te? Te mit tanultál az anyukádtól?
