Trend

Székláb igazítása

Férfimunkára nem mindig csak férfiak képesek. Aki rovatunk tanácsait követi, még barkácsolásra termett kedvesét is lekörözheti. Persze nem muszáj ezt tenni – akár párunk is tanulhat belõle.

Lábállítás

Ha a szék lábai nem egyforma hosszúak, a szék könnyen felborul és ülni is kellemetlen rajta. Az egyenetlen hosszúságot azonban kiigazíthatjuk, és a székünk ismét stabil lesz. Mindez persze asztalra, más bútorra is igaz, aminek lábai vannak.

1. Amennyiben a baj oka az, hogy a szék egyik lába rövidebb lett, minden más próbálkozás előtt nézzük meg, nem elegendő-e, ha egy filcdarabot ragasztunk alá. Vagy vágjunk ki furnérlapból egy rátétet, amit aztán szöggel erősítünk fel a széklábra.

2. Ha a székláb rövidsége filccel vagy furnérral nem javítható, kénytelenek vagyunk a másik három lábból lefűrészelni. Keressünk egy kis faéket. Igazítsuk a szék rövid lába alá addig, amíg a szék biztosan áll. Jelöljük meg, mennyit vesz fel a szék.

3. Vegyük ki az éket, és finomfogú fűrésszel vágjunk egy kis mélyedést a megjelölt helyen. Az ék azon részét fogjuk használni, ami a jelöléskor a széklábon kívül volt. Az ék ezen része legyen legalább kétszer olyan vastag, mint amit lefűrészelünk.

4. Helyezzük most az ék — a jelölésnél lefűrészelt — oldalát a levágandó széklábak elé és ceruzával jelöljük be a lefűrészelendő részt, mivel három lábat kell lefűrészelni, pontosan ki kell dolgoznunk, hogy a negyedikkel azonos hosszúságúak legyenek.

5. Tegyük a széket erős és stabil alapra, amíg fűrészelünk. Ügyeljünk, hogy pontosan derékszögben, vagy az eddig megszokott szögben vágjuk le a fölösleges darabot. Munka közben mindvégig tartsuk szilárdan a széket, és óvatosan dolgozzunk.

6. Még akkor is, ha derékszögben vágunk, a széket legjobb gérvágóba helyezni (olyan tartóba, amely meghatározza a vágás szögét). Azzal ugyanis milliméteres pontossággal beállíthatjuk a kívánt szöget. Közben pillanatszorítóval fogassuk le a széket.

7. Amikor lefűrészeltük a túl hosszú lábakat, és ellenőriztük, hogy a szék egyenesen áll-e, a lábak széleit le kell csiszolni. A munka e levezető körét kezdjük reszelővel vagy durva smirglivel, majd finomabb dörzspapírral végezzük el az utolsó simításokat.

8. Ha viszont a szék biceg, egyik vagy másik lábat utána kell igazítani. Tegyünk a bicegő láb alá (amely nem ér le a földig) éket, vágjunk ki egy annak megfelelő vastagságú rétegelt lemez darabot és erősítsük a láb alá.

Milyen anyagra és eszközre van szükség?

— finomfogú fűrész

— apró faékek

— csiszolópapír

— fareszelő

Könyvajánló

Amennyiben komolyabb beavatkozásra van szükség, haszonnal forgathatjuk Ernst Wilhelm: Régi székek felújítása című könyvét (Cser Kiadó, 84 oldal, 1998 Ft, vevőszolgálat: 06–1–386—9019).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése