Hozzávalók
Az egyszerűség kedvéért most egy 3×3 cm-es, körbeszegett kis mintán mutatjuk be a munka menetét.
– Szükség van hozzá három-három darab különböző színű, 12×12 cm-es kockára, továbbá négy darab eltérő színű csíkra a szegélyekhez.
– A két csík mérete 33,6×8 cm, a D csíké 47,2×8 cm
(a varrás-ráhagyást már beleszámítottuk a megadott méretekbe: minden oldalán ráhagytunk 6 mm-t).
– A kész munka egy 47,5×47,5 cm-es nagy kocka. A kockából készíthetünk díszpárnát, takarót, asztalterítőt vagy szatyrot (ez utóbbihoz két nagy kockára és két vállpántra is szükség lesz, és természetesen mindegyik munkához hátoldal és bélés is kell.)
Elkészítés
1. Vágjuk ki a kockákat, és rakjuk össze őket úgy, hogy az egymással harmonizáló színek mindig átlós irányban kövessék egymást. Először a szokásos módon varrjuk össze a három csíkot, majd ezekből állítsuk össze a 3×3-as blokkot (közben ne felejtsük el levasalni a varrásokat!), utána a két szegélyt is varrjuk rá a munkára.
2. Ezután pauszpapírra (vagy keményebb filmfóliára) másoljuk át a 2. számú sablont. Ennek nagyon fontos szerepe van, hiszen az ígért „trükköt” e nélkül lehetetlen lenne alkalmazni! Fektessük rá a sablont a munka jobb felső sarkára úgy, hogy a sablon csillaggal jelölt sarka kerüljön alulra, és a sablonba rajzolt kereszteződés pontosan illeszkedjék a bal felső kocka varráskereszteződésébe (1. a rajzon). Egymás után vízszintesen haladva, sorról sorra rajzoljuk rá a sablon szerinti négyzetet a blokkra, és minden kis kockába férceljük be a sablonon jelölt csillagot. Ezután nagyon pontosan vágjuk körbe a rajz szerinti sorrendben a négyzeteket, és helyezzük őket egymás mellé. (Ha attól tartasz, hogy összekeverednek a négyzetek, számozd meg őket!)
3. A „trükk” legfontosabb fázisa következik:
forgassuk el sorban egymás után a négyzeteket negyed fordulattal jobbra — így alakul ki az új forgóforma. Ha sikerült ily módon összeállítani az új nagy négyzetet, máris kezdhetjük varrni, vasalni, majd kb. 8-10 cm-es szegéllyel körbeszegni, pontosan úgy, ahogyan a munka kezdetén a C és D szegőpántokkal csináltuk. Ha takarót készítünk, több négyzetre lesz szükség az ágy mérete szerint, s keretet, bélést és hátlapot is kell szabnunk, majd össze kell varrnunk. Ha díszpárnát készítünk, két egymást fedő, a keret színével egyező textilből adjunk hátoldalt a párnának. Ha szatyrot szeretnénk: varrjunk rá még egy nagy négyzetet, szegjük be, majd béleljük ki mind a kettőt, és erősítsünk rájuk kb. 65×8 cm-es vállpántot.