Az író és rendező
Mindjárt az első filmjét ő maga írta, és rendezte is. Ez volt 1976-ban a Fekete fehér színesben, melynek történetét az afrikai Cameroonban vele megesett katonai élményei ihlették. Nem sok pénzt hozott ez az alkotás hazájának, ám megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscart. 1981-ben a Quest for Fire-ral megkapta a francia Cesar-díjat a Legjobb Kép- és a Legjobb Rendezés-kategóriákért. Innentől kezdve kikiáltották őt a besorolhatatlan filmek rendezőjeként, aki mindentől elzárkózik, ami formába önthető. Annaud Sean Conneryt is rendezte A rózsa nevében, Umberto Eco azonos című kalandregényének filmadaptációjában (1986), ebben a csodálatos középkori kolostortörténetben.
Sikerek a javából
Visszhangos sikert könyvelhetett el 1989-ben is A medve című filmjével, mely két állat megható barátságának története – és mindezt kizárólag a képi világgal, párbeszédek nélkül fejezi ki. 1992-es alkotása A szerető, ami nem kis felzúdulást keltett provokatív és szexuális kicsengésével, mely egy francia lányka és egy gazdag kínai férfi furcsa, fülledt szerelméből árad, az 1920-as francia Indokínában. A fergeteges Hét év Tibetben után itt a legújabb mű, az Ellenség a kapuknál, Jude Law főszereplésével.