Trend

Menyasszonyi ruha 2001

Igen változatos az idei esküvõi ruhák divatja. Mind színben, fazonban, mind pedig díszítésben széles a választék. Már nem hófehér, hatalmas abroncsos, csipkés-gyöngyös-habos csodákban ildomos az oltár elé állnunk. Egyszerûbb, párunk öltözetével harmonizáló ruhát öltsünk magunkra, ha haladni akarunk a korral és a divattal.

A fazon

A ruhák vonala egyszerűsödött, már nem divatosak annyira a bő, abroncsos szoknyák, de hozzá kell tenni, hogy a klasszikus menyasszonyi ruhafazon megmarad örökzöld slágernek, s inkább újabb fazonok jönnek mellé. A trend ma a következő: a ruhák dereka nincs elvágva, a felső rész egybeszabott az alsóval, mely A-vonalban bővül. A legdivatosabb most a kétrészes ruha, hiszen rendkívül praktikus (gondoljunk csak arra, amikor az illemhelyre kell menni…).

Már nem jellemző, hogy ujjas ruhában esküszik örök hűséget a menyasszony. Az új módi szerint a ruhák ujjatlanok – corsettesek, azaz pánt nélküliek, illetve pántosak. A pánt lehet egészen vékony, vagy vastag, ún. kifutó pántos, mely a váll szélére ér. Mutassunk annyit magunkból, amennyit csak lehet: elöl-hátul is legyen minél kivágottabb a ruha! Természetesen uszályt így is húzhat a menyasszony maga mögött – ez még mindig nagyon népszerű.

Az anyag

Előtérbe kerültek a jól mosható, könnyen kezelhető anyagok, hiszen a ruhakölcsönzők sem szeretnék nehezíteni saját dolgukat. Idén leginkább az olasz szatén hódít, de persze a zsorzsett, a selyem, a taft, a ripsz, a muszlin, az organza, a tüll és a csipke is megtalálható a 2001-es módi jellemző anyagai közt. Egy a lényeg: matt legyen a ruha, már nem illik fényesben esküdni!

A szín

Az esküvői ruha színét eldönteni legalább olyan nehéz feladat, mint kiválasztani magát a ruhát. Színek terén elég széles a skála mostanság. Már nem ritka a bordó vagy hasonlóan sötét színű ruha sem, de persze nem ez az általános – a menyasszonyokat az ember általában világos, habos ruhában képzeli el. A szín kiválasztása nagyban függ az ara bőrének árnyalatától és a vőlegény ruhájának színétől.

Ha mégis a hófehérnél maradunk, akkor az legyen a legragyogóbb fehér, ami napbarnított, kreol bőrön mutat a legjobban. Nagy divat a krémszínű ruha, mely szinte minden bőrtípushoz megy (a sápadt fehérhez is!). A pezsgő szín – ami a halvány rózsaszínhez hasonlít leginkább – most különösen hódít, és egyébként is színesedik a ruha: egyre gyakoribb a kék, az arany vagy az ezüst hímzés.

A díszítés

A legdivatosabb ruhák ujját, s a szoknya alját most a ruháéval megegyező színű vagy színes rózsa díszíti. Továbbra is megtalálható a gyöngydísz, s reneszánszát éli a hímzés, ami nemcsak a ruha színével megegyező, lehet színes is. Nagyon kelendők most az amerikai és francia modellek. Az amerikai igen díszes, aprólékosan kimunkált, míg a francia ruhák romantikusan finomak, légiesen könnyedek.

Visszafogottabbak a ruhák, de az egészen egyszerű modellek is enyhén díszítettek.

Nem részletkérdés, vagy mégis?

A hatalmas választékból mindenki rátalálhat álmai ruhájára, s a nagy napon mind a násznép, mind a vőlegény kedvére tehet, sőt, egyben megfelel a kor divatjának is. S hogy mindezt mennyiért? Egy olasz vagy amerikai ruha kölcsönzési díja 60-70 ezer Ft-tól egészen 120 ezer Ft-ig terjed, s ha valaki meg szeretné venni menyasszonyi ruháját, az utóbbi összeg a kezdő árkategória. Egy francia modellt már 70 ezer Ft-ért is kölcsönbe lehet venni.

(A menyasszonyi ruhabeszerzés fortélyairól egy későbbi témánkban részletesen írunk!)

Éjfél után

És jön az újabb kérdés, amikor már asszony lett a menyasszonyból, azaz menyecske, át kell öltöznünk – de mibe is? Ha magyaros ruhát szeretnél, bátran válaszd azt, nagy divatja van most. A hagyományos menyecskeruhákat (az egyszerű piros ruhát) azonban már kissé kiszorítja az estélyi, de mindhárom említett fajta megtalálható a kínálatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése