Trend

Ne csak magvakat!

A fogságban tartott madarak számára nagy kockázatot rejt a csak magvakból álló, magas kalóriatartalmú étrend - gondoljunk a szívbetegségekre, magas vérnyomásra, májnagyobbodásra, veseproblémákra.

Egészséges eleség

Természetes környezetükben a szárnyalók sok magvat fogyasztanak, de ne felejtsük el, hogy azok a madarak kemény “fizikai” terhelés alatt állnak: kilométereket repülnek, az időjárás szeszélyeinek vannak kitéve stb.

A fogságban tartott madár étrendje 70-80 százalékban tartalmazzon granulátumot, ezen kívül magvakat, zöldséget és gyümölcsöt. Még állati fehérjét is adhatunk nekik, persze csak kis adagokban, alkalmanként.

Válogatós madarak

Figyeljük meg, mit esznek meg és mit nem abból, amit kínálunk nekik. Hiába rakunk ugyanis eléjük tudományos módon összeállított menüt, a madarak sokban hasonlítanak az emberekhez: bizony némelyikük válogatós, csak azt eszi meg, amit szeret. A szakember azt ajánlja, hogy ilyen esetben bánjunk úgy madarunkkal, mint egy ötéves kisgyerekkel, aki nem hajlandó semmi mást enni, csak hot dogot. Amikor éhes egy madár, bármit megeszik, ami elé kerül. Ha tehát csökönyös a madárka, akkor ragaszkodjunk mi is ehhez az elvhez. Azonban, ha fennáll a gyanú, hogy esetleg betegség okozza az étvágytalanságot, forduljunk rögtön állatorvoshoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top