Trend

Nem lehet elég korán kezdeni!

A szakemberek szerint az ember agykapacitásának csak kisebb hányadát – a kutatások szerint 5%-25%-át - hasznosítja. Az USA-ban elterjedt egyik vélemény szerint az agy kapacitásának növelése mindössze a 3. életévig lehetséges.

Ez az életkor a vízválasztó, mivel ekkor már a gyermek a felnőtti szókincs mintegy háromnegyedét ismeri, és képes a fogalmak megértésére is. A fejlesztést tehát minél előbb meg kell kezdeni, mondják a korai beavatkozás hívei, akik szerint a módszeres képességfejlesztés különböző fény, hang, tapintási ingerek segítségével már közvetlenül a szülés után megindítható. Vannak, akik már ezt az időszakot is későnek vélik, és már az anyaméhben megkezdik az 5-6 hónapos magzat trenírozását, abból kiindulva, hogy az agy fejlődése, differenciálódása ekkor a leggyorsabb, s a magzat már ekkor reagál a fény- és hangingerekre.

A tudományos kutatások szerint a hat hónapos magzat érzékeli a különböző ingereket az anyaméhben, és azok hatásától, jellegétől függően reagál rájuk. Meg tudja különböztetni például a zenét. A kemény rockzenére ingerlékeny lesz, míg a klasszikus dallamokra megnyugszik, a hang irányába mozdul. Érzékeli az anya testét érő erős fényhatásokat is. Ezekből a megfigyelésekből nyert tapasztalatokat használják fel a kutatók a magzat agyának fejlesztésére. Az egyik eljárás szerint az anya a hasfalára tett tölcséren keresztül rendszeresen kommunikál magzatával: lágy, dallamos hangon beszél hozzá. A tapasztalatok szerint az ilyen foglalkozásban részesülő magzatok esetében az eredmény nem marad el. Ezek a gyermekek születéskor testileg fejlettebbek, hajuk dúsabb, körmük hosszabb, élénkebbek, reflexeik jobbak, mint kortársaiknak, s némelyiküknek már tejfoga is van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése