Trend

Fiatal táncos tehetségek

Két, szinte ismeretlen fõszereplõvel készítették el a felelevenített filmmûfajt, a táncos filmet. Nem volt könnyû megtalálni azokat a karaktereket, akik a külvárosi szegénység, de egyben érzelmi és értelmi gazdagság megtestesítõi is lehettek az alkotásban. A választás végül a friss diplomás Julia Stilesra és a jó mozgású Sean Patrick Thomasra esett.

Julia Stiles (Sara)

Harrison Ford lányaként mutatkozott be a mozivásznon Az ördög maga című thrillerben. Az 1998-as Sundance Filmfesztiválon mindenkit elkápráztatott koraérett, apakomplexusos kamaszlányként első főszerepében, Michael Steinberg Wicked című thrillerében. Stiles a The Anarchist’s Daughternek, a Sundance Intézet Írók Laboratóriuma által kiválasztott 12 forgatókönyv egyikének is társszerzője volt. Szerepelt a 10 dolog, amit utálok benned című vígjátékban, Shakespeare Makrancos hölgyének tinédzser feldolgozásában. Másik két, klasszikus alapokon nyugvó filmje egy modern kori, New Yorkban játszódó Hamlet átirat, melyet a 2000-es Sundance Filmfesztiválon mutattak be; valamint a bemutatásra váró O című modern fazonra igazított Othello. A Rád vagyok kattanva főszerepében Freddie Prinze jr oldalán tűnt fel, legközelebb pedig David Mamet, a tavalyi Montreáli Filmfesztiválon bemutatott, State & Mainjében lesz látható. Pályafutását színpadon kezdte 11 évesen, a híres La Mama Theaterrel és a Kitchen Theaterrel. Olyan darabokban lépett fel, mint a Jungle Movie, Everyday Newt Burman, Matthew: School of Life és a The Sandalwood Box. Ezenkívül számos tévéműsorban is szerepelt. A manhattani születésű Stiles 1999-ben végzett a Proffessional Children’s Schoolban.

Sean Patrick Thomas (Derek)

Mostanában a CBS The District című sorozatában látható. Olyan filmekben szerepelt, mint a Kegyetlen játékok, Buli az élet, Mint-a-kép és A bátrak igazsága. Szerepelt Tanya Fenmore első rendezésében, a The Ferling Chaseben is, legközelebb pedig a Dracula 2000 horrorfilmben láthatjuk ismét. A delaware-i Washingtonban nevelkedett Thomas nem mutatott érdeklődést a színészet iránt, egészen addig, míg a Virginiai Egyetemre be nem iratkozott. Bár angol szakon végzett, egyik tanára javaslatára belekóstolt az előadóművészetbe is. Ezt később New York-i egyetemi évei alatt is folytatta a Tisch School of the Artsban. A New York-i Public Theaterben próbálgatta szárnyait, például az Athéni Timonban. Színpadi fellépései továbbá: This Is About a Boy’s Fear, Ahogy tetszik, Cloony, The Amen Corner, Vízkereszt, vagy amit akartok és a Six Degrees of Separation.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top