Trend

A tûzhelynél

A sütés-fõzés ára a rezsi teljes összegének hozzávetõleg 10%-a - viszonylag kis tétel. Ha nem is pénzmegtakarítás végett, környezetünk védelmére kelve igyekezzünk mégis csökkenteni a konyhában elillant energia mennyiségét, mert az elvész.

Megtakarítási módok

Az említett tíz százalék sokkal nagyobb is lehet, ha például meleg napokon a légkondicionálót is be kell kapcsolni. A leglátványosabb eredményeket a főzési szokások változtatásával lehet elérni: vizsgálatok kimutatták, hogy ugyanazon étel ugyanakkora mennyiségéhez egyesek majdnem kétszer annyi energiát használnak fel, mint a profi takarékoskodók. Új eszközök alkalmazásától is lehet sikert remélni, bár tudni kell, hogy – a mikrohullámú sütő kivételével – az új technológiák nem hoznak áttörést a fogyasztás csökkentésében.

Gáztűzhelyek: pro és kontra

A földgáz alkalmazása a konyhában számos előnnyel kecsegtet: elsőként emelhetjük ki hatékony energiafelhasználását, szemben az elektromos tűzhelyekkel. Ez a különbség nem a háztartásban jelentkezik a legfeltűnőbben, sokkal inkább az energiaszektorban: a vezetékes gáz – amit közvetlenül főzésre is használhatnánk, elektromos energiává alakítva erőművekben, majd visszajuttatva a konyhánkba – csupán harmadannyi energiát szolgáltat, mint eredeti állapotában. Ezenkívül általában a gáztűzhelyekben a hőmérséklet is könnyebben szabályozható, ami konyhai tevékenységünk végeredményében kulcsszerepet játszik. Ellene nem a működésével közvetlenül kapcsolatos érvek szólnak, éppenhogy a helytelen használatból eredő mérgezések és robbanások, amelyek elektromos tűzhelyeknél nem fordulhatnak elő ebben a formában.

Sütők

A hagyományos sütőket nyugodtan megbélyegezhetjük a rendkívül energiapazarló jelzővel. Melegíti a levegőt, a sütőt, és végeredményben az elhasznált hőnek csak 6%-a az, amit az étel hasznosít. Azon típusok, amelyek recirkuláltatják a forró levegőt, sokat segíthetnek ezen a gondon. De ami igazán előrelépés, az a mikrohullámú sütő, ami kétszer-háromszor kevesebb energiát fogyaszt. A mikrohullámok az étel belsejében lévő víz és zsír molekulákat gerjesztik, nem pedig a levegőt melegítik. A legújabb mikrosütőkbe ráadásul már olyan érzékelőket is beépítenek, amelyek megérzik, hogy ideje abbahagyni a melegítést – ezzel segítik az energiapazarlás elkerülését.

Költségcsökkentő tippek

Függetlenül a mikrosütő új szolgáltatásaitól, mivel nagyon sok mindent nem lehet elkészíteni benne, csak másodhegedűs szerep jut neki a konyhában. Ahhoz, hogy takarékoskodási feladatkörét betölthesse azokban az esetekben, amikor egyenrangú partnerként jöhet szóba, néhány szempontot érdemes szem előtt tartanunk:

  • Az egyik, hogy rendszeresen tisztítsuk a sütő belső falát, különben az energia java része kárbavész.
  • Megéri elgondolkodni azon is, érdemes-e fagyasztott ételek felolvasztására használni, hiszen azok ingyen is felolvadnának szobahőmérsékleten.
  • Végül, ha újra kilépünk az egyedi háztartás szintjéről, azt is észrevehetjük, hogy a mikrosütőbe szánt gyorsfagyasztott készételek összességében több energiát igényelnek, ha összeszámoljuk az előkészítésének, szállításának, melegítésének energiafelhasználását.
  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top

    Szeretnél értesítést kapni?

    Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

    A hét legizgalmasabb cikkei!
    Friss sztárhírek itthonról és külföldről
    Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
    Regisztráció

    Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

    1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
    2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
    3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
    4. Jelentkezz be a friss jelszóval

    Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

    Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

    Új jelszó mentése