Trend

Csokrok, virágdíszek, szokások

Mint a legtöbb rangos eseményen, az esküvõn is fõszereplõk a virágok. Természetessé, kedvessé teszik a hangulatot, és kifejezik a házasságkötés jelentõségét is. Gondosan kell megterveznünk, milyen virágot választunk - természetesen ebben is szívesen segítenek szakemberek.

Az összhang fontos

Működnek arra szakosodott üzletek, melyek nemcsak a menyasszonyi csokor elkészítését, hanem a komplett teremdíszítést is elvállalják. Akár virágszőnyeget is kérhetünk tőlük , bár ilyet mi magunk is szórhatunk. Ezen kívül tehetünk vagy igényelhetünk asztaldíszeket, ajtódíszeket, oszlopdíszeket, lámpadíszeket, girlandot a falra, asztal szélére, templomoltárra, padkarfára, ajtóra is.

A menyasszonyi csokor megálmodására, kiviteleztetésére csak a ruha kiválasztása után kerüljön sor. Figyelembe kell venni a pár korát, természetes színeiket, egyéniségüket. S persze nem utolsósorban a menyasszonyi és a vőlegényruha színét, anyagát és fazonját. A menyasszonyi csokron kívül néhol készítenek eldobó csokrot, melyet a szertartás után lánytársainak hajít az ifiasszony. Aki elkapja, az lesz a következő menyasszony.

A fejdíszre is figyeljünk: ha nem előre elkészített fejdíszt választunk, ékesítheti élővirágdísz is hajunkat. Persze olyan virágokból legyen, amilyenekből a csokor készült.

Virágválasztási módok

A lehetőségek kimeríthetetlenek, csak néhány példát említsünk! Egy hófehér ruhához semmiképp ne válasszunk halvány virágokból összeállított csokrot! Gyönyörű lehet egy vörös rózsacsokor, vagy akár lila fréziából összeállított, vagy éppen narancssárga liliomból készített csokor. A most divatos pezsgőszínű ruhákhoz nagyon jól megy a hasonló színű orchideából vagy rózsából összeállított bokréta. Egy tavaszi esküvő különleges lehet egy tulipáncsokorral. Van, aki ezeknél egzotikusabb virágokat szeretne, van, aki a vegyes csokor mellett szavaz. Nem ritka az olyan hatalmas csokor, mely a menyasszony életkorával megegyező számú virágból áll. Mielőtt megálmodnád saját csokrodat, mindenképpen kérd ki szakember véleményét, mivel nem minden virág illik össze!

A násznép virágai

A vőlegény virágos kitűzője természetesen ugyanabból a virágból készül, mint a menyasszony csokra, nem úgy, mint a tanúk kitűzői, mert azok eltérnek az ara bokrétájától.

A vőlegényes ház ajándékozza a koszorúslány csokrát, melynek kiválasztásánál szintén a szín – a lány ruhája, a vőlegény és a koszorúsfiú öltözéke – a meghatározó.

A vendégek pedig szép virágos kitűzőt kapnak, ami hosszú időre emlékezteti őket a kellemes mulatságra, a házasságot kötő párra. Szokás például rozmaringot tűzni a lakodalmi sereg ruhájára, gomblyukába. Fontos ezeken kívül a szülők, nagyszülők hálaadó csokra, amellyel a pár megköszöni, hogy felnevelték a nekivaló társat. Régi tradíció a menyegzői autó, hintó feldíszítése, ebből a díszből később, a vacsoránál, asztali dísz válhat. Nem csupán a házasulandók szállító járművét, hanem a násznép autóit is szokás feldíszíteni. Az esküvő virágdíszeire jellemző, hogy csak a pénz szab nekik határt, nem a képzelet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top