nlc.hu
Trend
Lekvár – hagyományos módon

Lekvár – hagyományos módon

Lekvárt ma már sokféleképpen készíthetünk. Léteznek különbözõ speciális cukrok, zselésítõk is. Ezek valóban praktikusak, de ha minél kevesebb mesterséges anyagot szeretnél hasznélni, érdemes elõvenni nagyanyáink hagyományos receptjeit.

Hozzávalók:



  • gyümölcs (sárga- vagy őszibarack, szilva, meggy stb. ízlés szerint)

  • cukor

  • tartósítószer (Nátrium-benzoát, vagy szalicil)



    Elkészítése:


    A megmosott gyümölcsöt kimagozzuk, sérült részeit kivágjuk, megtisztítjuk. Ne hámozzuk meg, mert a héja a hő és a hozzáadott cukor hatására teljesen szét fog főni, ráadásul segít besűríteni a lekvárt.
    Az előkészített gyümölcshöz adjuk hozzá a cukrot. (A cukor mennyisége a gyümölcstől függ, 1 kg sárgabarackhoz min. 30 dkg, meggyhez 50 dkg, érett szilvához 20 dkg cukor kell.) A gyümölcsöt a cukorral keverjük össze, és hagyjuk állni. Másnap tegyük fel főni lassú tűzön. Praktikus, ha a nagy edény mellett egy kisebb lábost is használunk, mert ebben így gyorsabban készül a lekvár, és folyamatosan tehetjük az üvegekbe. Ha felforrt, ezeket a kisebb adagokat 0,5-1 óráig főzzük, néha megkeverve, attól függően, hogy a darabosabb, vagy a simább lekvárt kedveljük-e.
    Forrón tegyük üvegekbe, tegyünk rá egy késhegynyi tartósítószert, kössük le, és tegyük melegdunsztba.
  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top