Ősidők óta kialakultak a nemekhez kapcsolódó viselkedési normák és feladatrendszerek. Ezek legbelső mozgatórugója nőknél az anyaság, férfiaknál pedig a családfenntartás. Az anyaság feladatának ellátása és az otthon melegének megteremtése olyan összetett feladat, amit egy kívülálló nemigen tud felmérni, de valljuk be őszintén, ha mi nők szembesülünk ezzel a helyzettel, magunk is megdöbbenünk, mennyire egész embert kíván ez a –persze rengeteg örömet rejtő- életforma.
Én, mint oly sok kortársam, babysitterként szembesültem először ezzel a kihívással. Még szinte gyerek fejjel éltem meg, mit is jelent ez. Nagyon kedves diplomata ismerősöm nemrég szült. Azt mondanom sem kell, hogy akkora hassal is bejárt még, hogy íróasztalát is alig tudta megközelíteni. Pár otthon töltött hét után visszatért a diplomáciai élet őrületes körforgásába. Mivel még szoptatós volt, irodájában fogadta két megbeszélés között gyermekét, akit az áldozatos, de jól megfizetett babysitter hurcolt át a városon. A szoptatás közben telefonon érdeklődő amerikai ügyfél valószínüleg nem tudta hova tenni a jóllakott gyermek elégedett cuppanásait. 
A mai nők kicsit úgy jártak, mint a mesebeli telhetetlen hős, aki nagyon sokmindenre vágyik, aztán hirtelen minden eltűnik. Amellett, hogy jó anyák, jó feleségek, jó háziasszonyok szeretnénk lenni, megbecsült dolgozó emberek is egyúttal, ettől remélve teljesértékű életet. A történelem folyamán „harcos amazonoknak” köszönhetően a nők is művelődni kezdtek, önálló véleményt formáltak a világ dolgairól. A XX. század nadrágba bújtatta őket, lenyisszantotta hosszú fürtjeiket, cigarettát biggyesztett dacoló ajkaik közé s lassan megindult az egyenrangúvá válás folyamata. Az otthon szférájából kilépve elfoglaltuk helyünket a nagyvilágban, aktív részvevői és befolyásolói lettünk a világ alakulásának. 
Persze a két nem karakterisztikus jegyeinek különbözőségeiből adódóan sok szempontból beváltottuk a hozzánk fűzött reményeket, azonban az otthoni teendők megmaradtak és egy nap továbbra is 24 órából áll. A munkahelyi sikerek nagy öntudatot és önbecsülést eredményeztek, szétszakadni mégsem vagyunk képesek. Valahol pótolni kellett magunkat.
Ha megengedhetjük, felvettünk házvezetőnőt és babysittert, ha kevésbé vagyunk igényesek vagy jómódúak kettőt az egyben. ( Az ember néha a múlt században érezheti magát, mikor tehetősebb ismerőseihez ellátogatva, fehér kötényes asszonyság érdeklődik kávéfogyasztási szándékáról.) 
Ha azonban mégsem menne ilyen jól, akkor kénytelenek vagyunk magunk megküzdeni az egyre gyarapodó feladatokkal. A versenyben maradáshoz emellett elengedhetetlennek tűnik a legutolsó divat követése, zsonglőrködés a kalóriákkal és napi egy-két óra testmozgás. A mozivászonról is gyakran néz ránk szomorúan a napköziben felejtett gyerek, hogy egy hirtelen vágással már a bűntudattal küzdő, taxiba vágódó anyát láthassuk. Hogyan felejthette ott – merül fel bennünk a vádló kérdés, miközben empatikusabbak azért drukkolnak, hogy minél hamarabb odaérjen a dugóban araszoló taxi. Ha azonban a szívünkre tesszük a kezünk, egyszer biztos velünk is megesett hasonló. Ha jól utánaszámolunk, sokszor a babysitter, a házvezetőnő kifizetése után már csak női büszkeségünk árválkodik a mérleg másik oldalán.
