Balatonfelvidéki borvidék

Dél-Balatoni borvidék

A Balaton déli partvidékén fekvő szőlők leginkább a filoxérának köszönhetik létüket. Miután a járvány kiirtotta a történelmi borvidékek ültetvényeinek nagy részét, az itteni homokos talajon telepített szőlők voltak csak képesek ellenállni a betegségnek. A XX. század közepétől már a jobb minőségű területeket is betelepítették.
A vidék jellemző fajtái a Sárga muskotály, a Királyleányka, a Pinot noir, Kékfrankos, Merlot, Cabernet sauvignon és a Cabernet franc.


Mecsekaljai borvidék

A Pécs környéki szőlők szintén nagy hagyománnyal rendelkezik, kelta és római típusú szőlőtermesztés is folyt a szubmediterrán éghajlatú vidéken. A hagyomány tovább folytatódott, Baranya megye 1694-es címerében szőlő is található. A filoxéra itt is kipusztította a telepítések 80%-át. Korábban a Kadarka vörösbora egyeduralkodó volt, mára a tüzes, fűszeres fehérborok a mértékadók. A borvidék különlegessége a Pécsi cirfandli.


Balatonfüred – Csopaki borvidék

Szintén római eredetű a környékbeli szőlőtermesztés, a középkorban a tihanyi apátsághoz tartozott a terület. A török idők végvári csatározásai itt is meggyérítették a szőlőművelők számát, s csökkent a szőlőterület is. A vidék XVIII. században kezdődő prosperálása a borvidék fellendülését is segítette. Jellemző fajták az Olasz rizling, ami másfél évszázada terjedt el, és kiemelkedő minőségével márkanévvé vált. A tihanyi félsziget pedig tüzes vörösborairól nevezetes.


Ászár – Neszmélyi borvidék

Középkori hagyományokkal rendelkező, nagymúltú borvidék. A XVIII. századtól az uradalmi gazdálkodás biztosította a jobbágy-paraszti bortermelés mellett a vidék borainak jó hírét. A XIX. század második felében az Eszterházy Csákvári Uradalom híres ászári mintaszőlészete és pincészete itt alakult ki, amely messziföldön hírnevet szerzett a vidéknek. Az utóbbi évtizedekben a szőlőtermesztés korszerűsítése a borminőség jelentős javulását és a borvidék rangjának növekedését eredményezte. Jellemző fajták: Chardonnay, Olasz rizling, Sauvignon, Szürkebarát.


Balatonmelléke borvidék

1998 január 1.-től lett újra külön borvidék. Az első írásos emlék a Kőszeg grófok 1279-es osztálylevele, ahol már szőlőhegyeket említenek, de mind a török uralom, mind pedig a filoxéra itt is igen nagy kárt tett. Jellegzetes fajtái az Olasz rizling, Rizlingszilváni és a Szürkebarát.


Bükkaljai borvidék

Erről a területről az első szőlőművelésre utaló forrás 1313-ból származik de a területen a vadszőlő őshonos növénynek számít. A XVIII. században már nagy jövedelemre tettek szert az itteni szőlősgazdák, a későbbi századokban pedig pezsgőalapbort termelő vidéknek számított a környék. Erre Olasz rizlinget és Furmintot használtak. Más jellemző fajták: Chardonnay, Cabernet sauvignon, Kékfrankos, Merlot, Zweigelt.

Csongrádi borvidék


Az Alföldön található borvidékek története nagyon hasonló. Kezdetben főként a folyóvölgyi, ártéri területeken a lugasos szőlőművelés alakult ki, és főleg a mezővárosok határában fejlődött a szőlőtermesztés. Az első megbízható adat a garamszentbenedeki apátság alapító levelében (1075) szerepel. A XVI-XVII. századi népmozgások ide is eljuttatták a balkáni eredetű vörösborkultúrát és a Kadarkát. Mária Terézia 1779-ben rendeletben szorgalmazta a szőlőtelepítést az Alföldre, hogy a futóhomokot megkössék. A filoxéra a homoktalajokon (75-80% kvarctartalom felett) nem tud megélni, ezért az Alföldön nem okozott olyan jelentős kárt, mint más borvidékeken. A legelterjedtebb fajták a Kadarka, Kövidinka és az Izsáki sárfehér voltak.


Etyek-Budai borvidék

Az egykori Budakörnyéki borvidék valaha Szentendrétől Tétényig a Duna partvonalában elterülő hegy- és dombvidék szőlőit foglalta magába. A török hódoltság után főleg a vörösbor készítése volt túlsúlyban. Európai hírre tett szert a Buda-Sashegyi Kadarka, amit Fekete kadarkából készítettek. 1890-ben a filoxéra szinte teljesen elpusztította az ültetvényeket. A szőlőkultúra újbóli fellendítése nem járt a várt sikerrel. A XIX. század végén a Törley család híres pezsgői alapanyagának fehér borát is ezen a területen, Etyek térségében termelték. Jellemző fajták: Chardonnay, Királyleányka, Cabernet sauvignon, Kékfrankos, Kékoportó.

Kunsági borvidék


A Mohácsi vész előtti időkben a Kiskunság és a Nagykunság területén nem termeltek szőlőt. A filoxéra pusztítása után megnőtt az immunis homokterületek értéke, ahol ez a veszélyes kártevő nem tudott megélni. A XIX. század végére a borvidék szőlőterülete megtöbbszöröződött. A 70-es évektől kezdődően azonban már minőségi fajták kerültek túlsúlyba a nagyüzemi ültetvényekben és a kisgazdaságokban is. Nagy területen létesítettek ültetvényeket a pezsgő-alapbor termeléséhez is.


Mátraaljai borvidék


1042-ben Saár határában királyi adományból zárdát építettek, amelyhez szőlőbirtok is tartozott. A XV. században a borvidék olyan színvonalat ért el, hogy nagyobb mértékben megindult a borkereskedelem. A filoxéra pusztítását a mátraaljai szőlők sem kerülhették el. A XX. század első harmadában a Károlyi uradalom Debrői Hárslevelűje ért el világhírnevet. De az abasári, domoszlói, nagyrédei és visontai borok is méltán híresek a nagymúltú gyöngyösiek mellett. Jellemző fajták a Cabernet franc, Kékfrankos, Leányka, Szürkebarát, Tramini.


Pannonhalma – Sokoróaljai borvidék

Az egyik legkorábbi borvidék, ahol a magyarországi Bencés Főapátság uradalmaiban, falvaiban, a Szent Márton Hegyen már az államalapítás után szőlőt termeltek és bort szűrtek. A filoxéra óriási kártétele után a Főapát és a Rend papjai a falusi templomok szószékeiről az uradalmak pedig fejlett gazdálkodásuk mintaképével hirdették a helyes és a racionális szőlőtermesztést és borászatot. Jellemző fajták: Chardonnay, Királyleányka, Rizlingszilváni.


Soproni borvidék

A rómaiak utáni fél évezred alatt sok nép váltotta egymást, és ezt az addig virágzó szőlőkultúra is megsínylette. A középkor során viszont ismét fellendült a borkészítés. 1723-ban Bél Mátyás “dicshimnuszt” írt a soproni borról. A soproni polgárság vagyonát a XVIII. században a szőlő képezte. A XIX. század első harmadáig a fehérborkészítés fejlődött, majd vörösborszőlő-fajták meghonosodásával a vörösborkészítés vált uralkodóvá. A Kékfrankos fajta ma már soproni specialitásnak számít, pedig valószínűleg osztrák eredetű. A borvidéken szép fehérborokat is készítenek.