nlc.hu
Trend
Frankfurti autókiállítás

Frankfurti autókiállítás

Frankfurt am Main városában az idén 59. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Autókiállítást (IAA). "Az autó kész csoda", hirdeti a kiállítás mottója. A rendezvény egyben az egyik legpatinásabb kereskedelmi vásár is.




A kiállítás 1997-ben ünnepelte száz éves fennállását. Az első miniszalon 1897-ben nyílt meg Berlinben az Unter den Lindenen, ahol csupán egyetlen napig állítottak ki. Összesen nyolc darab autómobilt, vagy ahogy akkor hívták, “motoros fogatot” láthatott a publikum.





Akkoriban ezek a járművek még nem jelentettek túl sokat az embereknek. Úgy tűnt, hogy a hintók és fogatok legyőzhetetlen vetélytársai az autónak. A kortársak közül sokan lenéző mosollyal üdvözölték az első IAA-t, és senki sem sejtette, hogy a következő évtizedekben nemzetközileg elismert védjeggyé válik az automobil világában.





Több mint negyven országból mintegy 1100 kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait a 235 ezer négyzetkilométeres területen. Ebből úgy ötven termék, köztük hat európai és tizenöt német, most került először bemutatásra. Az első öt napban 350100 látogatót számoltak össze. A képek magukért beszélnek. 

/Kattints a képekre/


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top