nlc.hu
Trend
Mit tegyünk?

Mit tegyünk?

Ha égve hagytad a lámpát, számolnod kell azzal, hogy autód nem indul. Már néhány óra alatt képes annyira lemerülni, hogy ne tudd beindítani.




Nem kell rögtön autómentőt hívni. Nagyon sok autós – főleg pasik – akkor érzik jól magukat, ha minden eshetőségre felkészülten indulnak útnak, náluk gyakran találunk kábeleket indításhoz. Jótevőnk akkumulátorát felhasználva bepöccenthetjük a motort. Amire hazaérünk – számolva a szokásos budapesti dugóval – már valószínűleg a generátor feltöltötte az aksit, így töltőre sem kell rakni. Ha senkinél sincs kábelkészlet, akkor kérj meg két markos palit, akik könnyedén betolják az autódat.





Tedd üresbe az autót, és amikor már elég gyorsan gurul, tedd kettesbe, és engedd ki a kuplungot. Gázfröccsökkel tartsd magas fordulaton a motort, nehogy leálljon. Egy darabig lehetőleg ne használd az autó elektromos berendezéseit, mint rádió, elektromos ablakemelő.


Van úgy, hogy az önindító hibásodik meg, és autónk azért nem indul, ilyenkor a fentiekkel azonos módszert alkalmazzunk. De ilyenkor szervizbe kell vinni az autót.

Előfordul, hogy meghibásodik a fék. Ilyenkor az autó balesetveszélyes, de nem lehetetlen elnavigálni a legközelebbi szervizig, megspórolván több órát, amíg a tréler megérkezik, továbbá néhány ezrest, amibe az út kerül. Először is hozzuk működésbe a vészvillogót. Nagyon óvatosan közlekedjünk, és a kézifékkel fékezzünk. Ezzel a módszerrel araszolva ugyan, de eljuthatunk a legközelebbi javítóműhelyig vagy hazáig, ahol a pasink megjavíthatja autónk.






Ha az ablaktörlő mondja be az unalmast, sincs okunk pánikra. Tekerjük le az ablakot, és dőljünk közel a szélvédőhöz. Ha egész közel hajolunk viszonylag tisztán láthatunk, parkoláshoz viszont mindenképp hajoljunk ki az ablakon.






Ha a riasztó hibásodik meg. És nem hagyja abba a sípolást, ne ess kétségbe, ne is érezd magad kínosan, nem te tehetsz róla. Majd nyisd fel a motorháztetőt, és keress egy fura dobozt egy feltehetően nagy kábelcsomó közepén. Kezdd el kihúzni a kábeleket a dobozból. Előbb-utóbb elhallgat a riasztó.


Előfordul, hogy ha nem tartjuk lábunkat a gázpedálon – mondjuk lámpánál –, az autó leáll, ekkor valószínűleg az alapjárat rossz, semmi komoly baj nincsen. Vigyük szakemberhez a kocsit, aki gyorsan kijavítja a hibát.

Ha meghibásodik az index, még közlekedhetünk óvatosan. A letekert ablakon keresztül jelezhetünk kezünkkel is. De figyelj, nehogy levigye a kezed egy kamion. Csak bátraknak ajánlott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top