A fóbia egyetlen helyzetre, tárgyra, élőlényre terjed ki. Leggyakoribb specifikus fóbiák a magasságtól, mélységtől, vértől, repüléstől vagy az állatoktól való félelem (pók, kígyó, kutya fóbia). Ilyen pl. az entomofóbia, mely a rovaroktól való, már-már rendellenes félelmet jelenti. A beteg felfogja ugyan, hogy a falevélen, békésen mászó katicabogár százezerszer kisebb nála, mégis lemerevedik, mikor ilyet lát. Lakása minden egyes szegletébe rovarirtót helyez, az ablakokat ellátja szúnyoghálóval, és mániákusan hallgatózik, vajon mikor lesz figyelmes egy távoli zümmögésre.
 |
Vannak olyan esetek, mikor a fóbiát egy adott, általában a gyermekkorban keletkezett traumával lehet párosítani. Kialakulhat azért is, mert 4 éves korában a gyermeket megcsípte egy lódarázs, és a rovar észlelését a későbbiekben a régmúltban történt csípéssel fogja társítani. Traumát okozhat még a szülő viselkedése és reakciója bizonyos állatokra, vagy helyekre vonatkozóan- (a kutyától, póktól, magasságtól, sötéttől félni kell, stb.). Ezek egy része az evolúció során alakult ki az emberben. A nagy állatoktól, sötéttől, idegenektől való félelem is ide tartozik.
Egy embernek több fóbiája is lehet, ezek egy konkrét élmény kapcsán, párosan, vagy csoportosan is kialakulhatnak (pl. ha valaki 7 éves korában szemtanúja volt, hogy az autó elütötte a macskát, és az állat vére a ruhájára fröccsent, azóta a macskától és a vértől is egyaránt irtózik).
Az entomofóbia általában gyermekkorban alakul ki, és a szülőknek igen nagy szerepük lehet benne. Természetes reakció, hogy ha az édesanya megijed a kutyától, vagy a televízió előtt egy megható filmen sírni kezd, akkor ezt a gyermek utánozni fogja. Ezen “utánzásoknak” betegséggé való átalakulása viszont embertípus függő, nem fog mindenki félni a kutyától azért, mert gyermekkorában megharapta. Ha pedig késő-kamasz, felnőtt korra kialakulna, akkor is gyógyítható az erre kifejlesztett terápiás kezelésekkel.
