Kifejezett fóbiám nincs, de két dologtól szeretek nagyon távol maradni: az emberi hülyeségtől és a gonoszságtól. Minden mást egész jól bírok. Vagy hússzor voltam Amerikában, de repülőn sosem féltem. Az Eiffel-toronynál sem volt semmilyen gondom, szóval azt hiszem, fóbiák terén szerencsés vagyok.
Babonám viszont van. Nálam például előírás, hogy mindig abban a zokniban lépek színpadra, amiben próbáltam. Van úgy, hogy harisnyát kell húznom, akkor is ott van alatta a zokni. Persze kimosva. Ha véletlenül mégse tudom magammal vinni, az öltözőben akkor is ott a helye a zokniknak.
A másik szokásom már jóval komolyabb. Én nem vagyok vallásos, de Istenben erősen hiszek. Leginkább Szent Antal az, akihez fordulni szoktam. Ő többek között a szegények védőszentje. Otthon van egy Szent Antal szobrom és egy érmém. Ez utóbbit mindenhova magammal viszem, így a színpadra is. Beteszem a zsebembe. Ha nincs a jelmezemen zseb, varratok rá. Enélkül soha nem lépek fel.
Szent Antallal különös „kapcsolatom” van. Minden évben több tízezer forintot szoktam adni egy családnak az ő nevében, és sok mindent megígérek neki. Ezeket az ígéreteimet utána be is kell tartanom. Ez nagyon jó ösztönző erő, már ha valaki hisz benne. Én egyetlen egyszer nem tartottam be az ígéretemet, meg is bűnhődtem érte. Azt mondtam Szent Antalnak, hogy ha egy bizonyos dolog jól végződik, valamennyi pénzt adok neki. A dolog valóban jól végződött, de én valahogy elfeledkeztem az ígéretemről. Másnap pontosan annyi pénzt vesztettem el, mint amennyivel Szent Antalnak tartoztam.
