Trend

Tanúk, lányok és koszorúk

Szükség van-e rájuk? Nos, tanúk, azok kellenek, semmiképp sem tudjuk titokban tartani a dolgot, hiába! A koszorúslányoknál édesebb menetet pedig el sem tudok képzelni.





Koszorúslányok

Nem kötelező, hogy legyenek, mégis szépen mutat, ha a rokon és ismerős vendégek leánygyermekei közül néhányan segédkeznek a menyasszonynak. Úgy szokás, hogy egyforma a ruhájuk, vagyis csak kis eltérés van. Persze színben és fazonban illik a menyasszonyéhoz.

A fátyol tilos (az csak az ara kiváltsága!), viszont fejdíszt, például egy virágos hajráfot nyugodtan választhatnak. További fontos kellék a bokréta: a koszorúslányoknak is van kis csokruk, a menyasszonyi csokorhoz hasonló virágokból, de kisebb, egyszerűbb kivitelben. A ruhák kölcsönzési díját elvileg az arának illik állnia, mégis elő szokott fordulni, hogy a lányok szülei fizetik.


Örömanyák, örömapák, tanúk…





Az ifjú pár után ők vannak kitéve a legnagyobb figyelemnek, ezért különösen fontos, hogy az alkalomhoz illően öltözzenek! Mindössze egyetlen aranyszabály létezik: nem öltözhetik túl a menyasszonyt és a vőlegényt. Ez tulajdonképpen magától értetődő. A hölgyek viselhetnek alkalmi kosztümöt (akár nadrágkosztümöt is), vagy például koktélruhát. Miután az esküvő több órán át tart, és legtöbbször már kora délután, néha akár délelőtt is elkezdődik, nem tanácsos nagyestélyiben megjelenni. (Este át lehet öltözni, ha valakinek kedve tartja.)

Esküvőre kimondottan illik, kitűnően öltöztet, és eleganciát kölcsönöz a kalap! Egy, a ruhához illő, alkalmi darab rendkívül feldobja viselője megjelenését. A férfiaknak feltétlenül illik nyakkendőt (csokornyakkendőt, nyaksálat, stb.) kötni. A vőlegény viseletétől függően megjelenhetnek ők is, például szmokingban vagy alkalmi öltönyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top