2000 márciusában Columbus és Heyman már jócskán belemerültek az előkészületekbe, de a címszereplő ifjú varázslót alakító fiút még nem sikerült megtalálni. “Nem volt könnyű olyan srácot találni, aki rendelkezik Harry Potter összes tulajdonságával – magyarázza Heyman. – Olyasvalakit kerestünk, akiben nemcsak kíváncsiság és a rácsodálkozás képessége van meg, hanem valamiféle életbölcsesség és a fájdalom tapasztalata is; szóval egy érett lélek egy gyermek testében. Nyitottnak és nagylelkűnek kellett lennie, jó ítélőképességgel. Harry nem jeleskedik az iskolai tananyagban, sok hiányossága van, de éppen ez teszi annyira emberivé és rokonszenvessé – hogy nem tökéletes. Harry tulajdonképpen hétköznapi srác, mégis képes nagy dolgokat véghezvinni, és elhiteti velünk, hogy a varázslat lehetséges.”
 |
“Több száz jelöltet hallgattunk meg – folytatja Columbus -, de még mindig elégedetlen voltam az eredménnyel. Egyik szereposztó kollégám végül leverten tárta szét a karját és azt mondta: -Nem tudom, mit akarsz! A polcon ott feküdt a Copperfield Dávid videokazettája, a borítón a főszereplő Daniel Radcliffe. Ráböktem a fiú fényképére, hogy őt szeretném. De a kollégám azt válaszolta, hogy nem jöhet szóba, a szülei nem érdeklődnek a film iránt.”
És a keresés folyt tovább, míg pár hónappal később egy véletlen mindent elrendezett. Heyman és a forgatókönyvíró Steven Kloves egyik este színházban pihenték ki a munka fáradalmait.
“Ott futottunk össze egy ismerős ügynökkel, Alan Radcliffe-fel – mondja Heyman, akit rögtön megfogott az ügynök mellett ülő kisfiú arca. – Alan és a felesége a szünetben bemutatták nekünk a fiukat, Dant. A második részben nem is tudtam az előadásra koncentrálni, de a végén már nem tudtam velük beszélni, így álmatlanul forgolódtam egész éjjel, mielőtt Alant felhívhattam másnap reggel.”
A szülők nagyon tartózkodóan fogadták az ötletet, hogy egyetlen fiukat szemelték ki a sokak által áhított szerepre. “Meg tudom érteni az óvatosságukat és az körültekintésüket – mondja Heyman -, hiszen olyasmiről volt szó, ami óhatatlanul megváltoztatja a gyerekük életét. Egy délután közös teázást rendeztünk, melyen Dan is részt vett. Másfél órát beszélgettünk. Megkapó volt a lelkedése, a belőle sugárzó energia. Úgy éreztem, végre valóban megtaláltuk Harryt.”
“A Radcliffe szülők tisztában voltak a munka nagyságával éppúgy, mint a gyerekük érdekeivel – mondja Columbus. – Nem lehetett könnyű döntés a számukra. Nem győztük hangsúlyozni, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy megóvjuk a fiukat. Dan lenyűgöző volt, és erről akkor győződtünk meg végérvényesen, mikor elküldtük Jo részére a tesztfelvételt, és valami olyasmit mondott, hogy az volt az érzése, mintha rég elveszett fiát látta volna viszont.”
 |
Daniel figyelmét először egy iskolatársa hívta fel a meghalllgatásokra, de akkor még kihagyta a lehetőséget, mert úgy vélte, millió srác jelentkezik, és úgysem kapná meg a szerepet. Aztán mikor később túlestek a sok meghallgatáson és azon a bizonyos tesztfelvételen is, megérkezett a mindent eldöntő telefonhívás. “Éppen a fürdőkádban ültem, mikor megszólalt a telefon – meséli Daniel -, és apa mondta, hogy enyém a szerep. Nagyon örültem, és aznap éjjel kettőkor fel kellett kelnem, hogy újra megkérdezzem a szüleimet, nem álmodom, ez tényleg a valóság. Annyira izgatott voltam.”
