Milyen legyen? Nem tudom. De sok legyen belőle, hogy maradjon januárra is, úgy, hogy mégis mindennap különleges legyen. Legyen édes, legyen sós, számítsak rá és lepjen meg, jól melegítsen és tetsszen másoknak is, legyen csoki, ezen belül is: kerek, lapos, lyukas, kocka alakú, mindenféle ízzel töltött és Gombóc Artúr nem kaphat belőle. Ez mind rendben is van, de milyen legyen az ajándék, ha valami élőlényre, állatkára vágynak a fa körül álldogálók. Gombóc Artúr mégsem lehet – ezt mindenki beláthatja -, mert nem maradna szaloncukor estére.
Több mint egy hete ezen az állaton töprengek. Nos: legyen kicsi, hogy a dédelgetéshez ölbe lehessen venni, de legyenek nagy, erős kezei, hogy lemehessen helyettem havat lapátolni, az ujjai pedig legyenek finomak, hogy a karácsonyfa díszítésből is kivegye a részét.
 |
Ne szeresse a sonkát, a pulykát, a halat, és egyáltalán egyen keveset vagy ne is egyen, táplálkozzon hanghullámokkal. Vigye le magát sétálni és legyen szobatiszta – ehhez ragaszkodom. Legyen szép, vagy inkább “aranyos”, mert azt minden nő szereti, tudjon bohóckodni és megnevettetni. Na jó, még nagy is lehet, azt se bánom, hosszú puha szőrrel, halkan brummogó langyos testtel, rimánkodó, megvesztegető tekintettel. Úgy látom, lassan – leszámítva a leszámítandókat – saját magamat írtam körül, de személyemmel is sok gond lenne; egyeztetni kéne az ajándékozást az állatvédőkkel, az Emberi Jogok Bizottságával, az ügyvédemmel, a könyvelőmmel és a családommal, arról nem is beszélve, hogy akkor én mit fogok kapni. Akkor legyen helyettem valami halféle. Ússzon méltóságteljesen, hogy ha ránéz valaki, szépségétől elrévedjen; lengje körül idők fölötti, vízmélyi nyugalom. És teljesítse legalább egy kívánságunkat, de inkább ötöt. Most már csak nevet kell adni neki. Legyen a neve: (kis)nyocsárak, hogy ha egyszer megfordul, és messze tűnik előlünk – mindig emlékezzünk a napra, amikor kaptuk.
