nlc.hu
Trend
Etûdök

Etûdök

13+1 kérdésben alaposan kifaggattuk Németh Kristófot. Szégyellõsség ide vagy oda, semmi nem maradhatott titokban. Vajon hûséges-e ezernyi lány kedvence, ugyan hány barátnõje lehetett élete során, s vajon milyen a nõideálja?





1. Nőtípus
Nincs összefüggés külsőre az eddigi barátnőim között, talán ebből is következik, hogy nincsen nőideálom. A részletek embere vagyok, képes vagyok akár egy kézfejbe beleszeretni. A belső a lényeg: a lány legyen humoros, becsületes, őszinte, intelligens, kedves, érzékeny, vidám.


2. Hűség
Elvárom, hogy a partnerem megpróbáljon 100 százalékosan hű maradni hozzám, én is megpróbálom ugyanezt.


3. Félrelépés
Előfordult már az életem során. Abban a pillanatban nagyon jó, de veszélyes, mert partneremnek nagyon hosszan gyógyuló sebeket szerzek vele. Általában akkor történt, amikor a kapcsolat már úgyis a vége felé közeledett.





 
4. Egyéjszakás kaland
Nagyon jól is elsülhet. Velem akkor fordul elő,
ha nincs állandó partnerem.


5. Szerelem első látásra
Volt már ilyen az életemben. Évekkel ezelőtt egy vidéki versmondó versenyen megláttam egy lányt, s rögtön beleszerettem. Ezután egy évig nem találkoztunk, csak leveleztünk. Egy év elteltével a Nemzeti Múzeum lépcsőjén egy hatalmas csokor rózsával vártam, s onnantól kezdve egy évig elválaszthatatlanok voltunk.


6. Felmelegített töltött káposzta, avagy újrakezdett kapcsolatok
Az ínyencek azt mondják, nem jó, de én szeretem. Nekem bejött. Betegesen visszatérő elem az életemben.






7. Barátnők mérlegen
Soha nem számoltam, hány barátnőm volt eddig, sok, az az egy biztos. Szerelmem már jóval kevesebb volt, bár ezt sem tudom egy kezemen megszámolni. Szerelmes típus vagyok, nagyon szeretem azt az állapotot.


8. Első színpadi csók
Jelenlegi barátnőmmel, Zsófival. Egy Bulgakov darabban Moličre-t játszottam évekkel ezelőtt, ő volt a partnerem.


9. Az első igazi csók
Az óvodában csattant el, a kislányt Fóti Pattinak hívták.






10. Romantika
Nagyon romantikus típus vagyok. Jelentős részt vállalok a virágboltok forgalmában, mert nagyon szeretek mind vágott, mind cserepes virágot ajándékozni. Szeretek kézen fogva andalogni, imádom a gyertyafényt.


11. Az első szexuális élmény
A Balatonon történ úgy 16-17 éves koromban egy akkori osztálytársnőmmel. Ő nem hitte el, hogy nekem az volt az első. Én igazában nem voltam tudatában, mi is történik, csak ment minden a maga útján.






12. Szexis fehérneműk

Valószínűleg a fejlett fantáziám az oka, de érdekes módon soha nem izgatott annyira. Az érdekel, aki benne van.


13. Féltékenység
Nem ismerem, nem tűröm. Lényegesen jobb emberismerőnek tartom magam annál, mintsem hogy alaptalanul vádaskodjam. Elrontja az egész kapcsolatot.


+ 1 Barátság lány és fiú közt
Van ilyen. Karinthy azt mondta erről: „Létezik-e barátság nő és férfi között? Ha igen, miért nem?” Találó megfogalmazás. Nagy fegyelem és önfegyelem, meg persze intelligencia kell hozzá – ebben az esetben a barátság barátság marad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top