Trend

Lucullusi lakoma

Németh Kristóf elvitte a pálmát. Mármint õ lett a "legszexisebb sztár" - a ti szavazataitok alapján. És íme a fõdíj: egy olvasónkat, Fodor Katát, az a szerencse érte, hogy a színésszel költhetett el egy vacsorát az elegáns belvárosi Catedral étteremben.







Kattints a képre!
A vacsora mindkét résztvevője izgatottan várta azt az estét, amit együtt tölthettek. A szerencsés nyertes, Fodor Kata hűséges olvasónk saját bevallása szerint többször is szavazott azért, hogy kedvence győzhessen. Ő természetesen nagyon izgatott volt, hiszen több éve ismeri már Németh Kristófot a színpadról, a tévéből, így hát érthető volt a személyes találkozás miatti kis feszültség. Kristóf is izgatottan érkezett az étterembe, hiszen soha nem volt még ilyen helyzetben, nem vacsorázott rajongóval, olvasóval.

Az étteremben kis csapat várta a vacsorázó párt a NLC részéről, hogy a bemutatkozáson átsegítse őket. Utána már ment minden, mint a karikacsapás.







Kattints a képre!
Mint ahogy egy igazi lovaghoz illik, Kristóf korábban érkezett. Már előzőleg próbált tudakozódni vacsorapartneréről, de így is nagyon kellemes meglepetés érte, amikor Kata elmondta, mivel foglalkozik. Az ELTE kulturális menedzser szakára jár ugyanis, így hát szegről-végről, de egy malomban őrölnek. Ez megkönnyítette az első pár percet, azonnal belevágtak kitárgyalni a szakmát. Kristófnak nagyon jól esett, hogy Kata sok darabban látta őt, sőt színházi szerepei miatt ismeri inkább a színészt, mint a Barátok köztben nyújtott alakítása miatt. A színésznek ugyanis meggyőződése, hogy a televízió tesz igazán ismertté.

Az étterem egy gyönyörű, romantikus, hangulatos különterme volt kettejüké, ahol a Katát egy fantasztikus virágcsokor, Kristófot pedig egy Nők Lapja Cafés bögre várta.







Kattints a képre!
Koccintónak Kata Martinit, míg Kristóf whiskeyt választott, így még oldottabban folytatódott az este. A pár fesztelenül, kötetlenül trécselt, közben meg is éheztek. Kata előételnek füstölt lazacot választott az étlapról, majd bélszínt fogyasztott libamájjal és camembert-rel, Kristóf pedig vegetáriánus lévén füstölt házi juhsajtot és borgőzös pisztrángot rendelt. Nagyon finom, ínyencenek való száraz vörös borral öblítették le az étkeket.

Mosolyogtak az étterem gipszszobrai.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top