Nlc@fe: Öt darabban játszol, egy napi gyártású sorozat állandó szereplője vagy, emellett a gödöllői művelődési házat igazgatod. Úgy látom, nagyon tudatosan építed a karrieredet.
 |
Németh Kristóf és Szakály Andrea főszerkesztő |
NK: Tizenöt éve ezt csinálom. Szerencsésen megvolt a kellő felület ahhoz, hogy elinduljak. Azt tanultam, hogy csak akkor lesz belőlem valaki, ha elhiszem magamról, hogy lehet. Ha én nem hiszek magamban, mások hogyan higgyenek? Ez egy színész esetében fokozottan igaz, ugyanis ha nem hinném el a szerepem, a nézőtől sem várhatnám, hogy elhiggye. Tudom magamról, hogy mindent, amit elvállaltam, meg tudom csinálni. Egyszerre vagyok tudatos és ösztönös ember.
Nlc@fe: Miből merítesz?
NK: Kiskamasz korom óta felnőttek közt élek. Nagyon hamar elkezdtem szinkronizálni a szakma nagyjaival, így nagyon hamar meg kellett tanulnom a szakma kemény törvényeit. Ebből van mit merítenem, meg természetesen sokat köszönhetek a Szomszédoknak, Horváth Ádámnak: itt is felnőttek vettek körül. Az aktív sportból is merítek, olimpikon szerettem volna lenni. És persze a kudarcaimból. Ez az egyik legbonyolultabb pálya, hiszen az embernek egy személyben kell művésznek, menedzsernek és üzletembernek lennie. Én megtanultam a céljaimért gondolkodni, melyek kis mérföldkövek az életemben.
Nlc@fe: Most mik a céljaid?
NK: Hosszú- és rövidtávú céljaim vannak: most szeretnék megfelelni mindannak, amit vállaltam. A hosszú távúakat nem látom egészen tisztán, de egy biztos: első magyar színészként szeretnék Oscar-díjat nyerni. Majd meglátjuk, hogy ezt elbukom-e vagy teljesül.
Nlc@fe: Régebben felbukkantál TV-s személyiségként is. Mostanában nincsenek ilyen irányú terveid?
NK: De, terveim vannak, de egyelőre a már meglévő elfoglaltságaim nem teszik lehetővé megvalósításukat. Nagyon fontos állomásnak tartom az életemben azt, amikor Friderikusz Sándor mellett dolgoztam, sőt, egy egész adást vezettem méghozzá magáról a showmanről. Vendégeket hívtam hozzá, elfeledett hozzátartozókat, nem kevés nyomozásba került. Aztán ennek vége szakadt. Az m1-en vezettem egy ifjúsági műsort, sőt, rádiós műsorvezető is voltam egy darabig. Tetszettek ezek a dolgok, azóta is kapok felkéréseket, s eljön annak is az ideje, amikor elvállalom őket.
Nlc@fe: Az életedben most két szappanopera is van.
NK: Igen. Természetesen az egyik a Barátok közt, a másik pedig Spiró György: Szappanopera című darabja, melyet a Budapesti Kamaraszínházban játszom. Vicces ez a kettősség, sőt, sokan azt hitték, a szerző direkt rám írta ezt a darabot, mert amikor kimegyek a színpadra, a Kertész lakásba csöngetek. A Barátok köztben ugyanis Kertész vagyok. Fantasztikus ez a darab, azért, mert képes nyitni. Olyan témát feszeget, amely tabunak számít, pedig nem kellene, hogy így legyen. A zsidó kárpótlást mutatja be több oldalról, több társadalmi réteg szemszögéből. Napi szinten érzem a hatását.
Nlc@fe: A szavaidból arra következettek, hogy ez a kedvenc darabod. Lehet ilyet mondani?
NK: Igen, tényleg az. Nem tudok nagyobb köszönetet elképzelni, mint amikor emigrált magyar zsidók megnézték, amikor épp itthon tartózkodtak, s könnyes szemmel megszorították a kezem, s azt mondták, köszönöm.
Nlc@fe: Úgy tudom, nem voltak zökkenőmentesek a darab próbái…
NK: Valóban nem. Épp hogy elkezdtük próbálni egy éve, amikor is egy másik előadáson elment a hangom. Schiller Haramiák című művét játszottuk. Ebben egy akkorát kellett ordítanom, hogy csak egy speciális mikrofonnal tudtam végigjátszani az előadást, ugyanis elment a hangom. Egy teljes hétig nem volt szabad megszólalnom. Még szerencse, hogy van egy állandó fül-orr-gégészem, aki már sok mindent megcsinált rajtam, akkor is ő segített. Egyszer a szomszédom, aki nem kedvelt igazán, eltörte az orrcsontomat, azt is a doktor úr hozta rendbe, már amennyire lehetett.
Nlc@fe: A Barátok köztben a rosszfiút, Kertész Gézát alakítod. Kettőtök közül csak neki vannak kisebb-nagyobb csínytevései, vagy veled is előfordult hasonló?
NK: Vannak és voltak persze, de nem hasonlíthatók Gézáéhoz. Még általános iskolában történt, hogy a barátommal megtréfáltuk az osztálytársainkat. A tanároknak nem tűnt olyan jó tréfának, ugyanis igazgatói intőt kaptunk érte. Tél volt. Akkoriban az volt a szokás, hogy a havas csizmákat a wc előterében letettük, s mindenki váltócipőt húzott. Azt a tréfát eszeltük ki, hogy mindenki cipőjét, csizmáját megtöltöttük vízzel és kinyitottuk az ablakot, hogy jó hideg legyen.
Annak rendje és módja szerint a víz jéggé fagyott a lábbelikben. Úgy buktunk le, hogy csak két csizmát hagytunk érintetlenül: a barátomét és az enyémet. Nemrég közönségtalálkozón jártam a volt sulimban, s még most is szégyelltem magam egy kissé a történtek miatt.
Géza kissé komolyabb rosszfiú, bár azt tartom, hogy ha valakiben nincs annyi vagányság, mint benne, akkor nem is igazi fiatal. Az ő karakterét megformálni egyébként nagyon hálás szerep, mert rettentően emberi, nagyon természetes. Sokakhoz közel áll, főleg az esendősége miatt. Szeretik az emberek Gézát, s ez nekem nagyon jó.
Nlc@fe: Egy ember életében nagyon fontos a múlt, még fontosabb a jövő. Mik azok a lépcsőfokok, melyeket lényegesnek tartasz a múltadból, s mire vagy kíváncsi a jövődből?
NK: Földessy Margit színiiskolájában szereztem meg a szakma alapjait. A szüleim toleranciája, megértése is fontos, mert minden döntésemben mellettem álltak. Életem fontos állomása volt a Színművészeti Egyetem, ahol Benedek Miklós volt a mesterem, s természetesen nem feledkezem meg a Barátok köztről sem, hiszen kemény munka egy napi gyártású sorozatban játszani. Az, hogy a gödöllői művelődési házban igazgató lettem azért is fontos, mert minden nap újat tanulok, belekóstolok a közgazdaságtanba és még sok mindenbe, ami eddig távol állt tőlem.
Már többször megkíséreltem előre látni a jövőt Cecília, a jósnő segítségével. Még csak a pályázatot adtam be a Gödöllőre, ő megjósolta, hogy főnök leszek. A továbbiakat majd meglátjuk!
