nlc.hu
Trend
Célszerûség – idõnyerés

Célszerûség – idõnyerés

Egyszer elmenni vásárolni, majd rövid ideig tartó otthoni munkával raktározni. Lehet, hogy ez összességében kevesebb idõnket és energiánkat emészti fel? Próbáld ki tippjeinket, és meglátod!

Amennyiben a család kedveli a sertéshúst, a következőt javasoljuk – természetesen igazodva az egyéni igényekhez is.

Vegyünk egy egész tarját, csontozzuk ki. Kis odafigyeléssel nagyon szépen kifejthető belőle a csont, amiről ha még a rajta maradó húst is lefejtjük, azt felhasználhatjuk darált húsként, töltött paprikához vagy éppen töltött tökhöz (mindkettőnek most jön a szezonja), a csontot pedig csontleveshez jó sok friss zöldséggel.

Amikor sikeresen túljutottunk a csont eltávolításán, a kapott színhúst szeleteljük fel és a család nagyságának megfelelően (szelet/fő) fóliába csomagoljunk olyan mennyiséget, amit egy-egy étel elkészítéséhez fel tudunk használni a főzés során. Be is pácolhatjuk a szeleteket – fűszerek, kevés olaj – és szeletenként alufóliába csomagolva pár órát hűtőben előhűtjük, majd a mélyhűtő gyorsfagyasztójába téve lefagyasztjuk. Amikor szükség van rá elővesszük és a mikrohullámú sütő felengedő programjával vagy éppen, ha előre gondolkodunk, lassan felengedjük és máris süthetjük, párolhatjuk.

Ugyanezt megtehetjük nagyobb mennyiségű combbal, lapockával, karajjal, lehet marhahússal és bármilyen szárnyassal is. A darálthúst nem célszerű mélyhűtőbe tenni!


Zöldségféléket akkor vásároljunk, amikor a legolcsóbb és tároljuk a mélyhűtőben.
A zöldségféléket mindig blansírozni (pár percre forró vízbe tenni) kell a mélyhűtés előtt, majd jól lehűteni és leszárítani, csomagolni és úgy gyorsfagyasztani. Vannak zöldségek, amiket nem célszerű mélyhűteni, ilyen a padlizsán – egyébként is kényes alapanyag, – nyers burgonya, tökfélék egészben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top