Trend

Határtalanul

Hogyan lesz egy tehetséges reménybeli üzletasszonyból háziasszony? Úgy, hogy férjhez megy, és még boldog is így. Egy igazi First Lady története.




Igen, a háztartást vezetem, és nagyon élvezem. Tudom, sokan lenéznek emiatt, de az én példám bizonyítja, hogy igenis lehet így teljes, boldog életet élni. Két diplomám van. Az egyik egy angol szak, főiskolán végeztem. Amikor azt befejeztem, továbbtanultam a külker főiskolán. Nagy reménység voltam, nagyon jó eredményekkel végeztem az iskolákat.

Állandóan tanultam, konkrét terveim voltak. Külkereskedelmi üzletkötő szerettem volna lenni, mert sokat akartam utazni. Mindenem megvan hozzá, hogy az lehessek, de végül másban találtam meg életem értelmét.





Az egyetemen ismertem meg a szerelmemet, a jelenlegi férjemet. Hatalmas szerelem a miénk, még most, 14 évnyi házasság után is. A férjem üzletember, állandóan jön-megy a világban. Én is erre készültem. Ha utazik, én pakolom be a bőröndjét, gondoskodom róla, hogy minden napra új, tiszta inge legyen, természetesen hozzá illő nyakkendővel. A neszeszerjét is körültekintően bepakolom a fogkeféjétől a fésűn keresztül kedvenc tusfürdőjéig. Hát ez vagyok én.





Mondják, ehhez nem kell diploma. A férjem mindennap hazajár ebédelni, soha nem esszük az előző napi ételt, azaz minden nap újat főzök. A lakás mindig tipp-topp, minden a helyén van. Reggel az az első dolgom, hogy reggelit készítek, utána bepakolok a férjem táskájába, mert így szokta meg. Így ő nagyon menő a szakmájában: sikeres, keresett, megbecsült, elismert. De ott vagyok mellette én, aki megteremti a feltételeit annak, hogy ő ezt megtehesse.

Olyan vagyok, mint egy first lady. Ők is mindig a háttérben maradnak, de lehet, hogy többet tesznek férjük karrierjéért, mint maguk a férjek. Vállaltam ezt a szerepet, mert szeretem azt az embert, akihez hozzámentem. Nem érzem annak hiányát, hogy a sok tanulás ellenére mégsincs karrierem, saját keresetem. Boldogok vagyunk így, ahogy vagyunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top