Trend

Magyar falusi lagzi testközelbõl

Gégetésztás tyúkhúsleves, birkapörkölt, törkölypálinka. Ezúttal egy igazi falusi lagziba látogatunk, ahol a ráksalátás zöldségtál olyan ritka, mint a fehér holló. Vegetáriánusok kíméljenek!




Bár a tradicionális magyar lakodalmi szokások eltűnőben vannak, szerte az országban akadnak még falvak, ahol sikerült megőrizni ezek számtalan elemét. Ha nem vettünk még részt ilyen ceremónián, de lehetőségünk van rá, hogy személyesen is átéljünk egy igazi magyaros lagzit, ne habozzunk, és vágjunk útnak. Valószínű, hogy néhány évtized múlva személyes tapasztalatokat már nem szerezhetünk a magyar lakodalmi szokásokról.

Az esküvő és a lakodalom napja igazi dráma, jól megtervezett forgatókönyvvel. Az esküvő előtt a vőfély, amit gyakran vőfénynek is mondanak, a vőlegény kíséretében felkeresi a lányos házat, és egy kikérő szöveg kíséretében elkéri a menyasszonyt a szülőktől. Miután a lányt odaadták, a lányos háztól indul a násznép az esküvőre. Az ifjú párt szorosan követi a vőfély, a koszorúslány, illetve a két násznagy, vagyis a tanúk. Az igazi



bolondozás és mulatozás, egyszóval a lakodalom, a templomi szertartás után, a kora esti órákban veszi kezdetét.
Az ünneplésen száznál soha nincs kevesebb ember. Nemcsak a rokonok, de a közeli, és gyakran a távoli szomszédok is megjelennek. A helyszínt, a közös megegyezéstől függően, vagy a lány vagy a fiú háza biztosítja. Az ifjú párt soha nem a ház ura, hanem mindig az após fogadja egy kiadós köszöntővel. Egészséget, békességet, esztendőre utódot és isten áldását kéri a párnak.
A köszöntő után máris belekezdenek a zenészek: “Lakodalom van a mi utcánkba, férjhez megy a falu legszebb lánya.” A zene nem csak a vendégsereg hangulatának serkentésére, de a fiatalok feszültségének oldására is szolgál. A násznép lassan letelepedik a megterített asztalhoz, ahol torták és sütemények is vannak. A pár az ajtóval, illetve – ha udvaron tartják a lagzit – a kapuval szembeni főhelyen helyezkedik el. Ezután behordják az pogácsákat, kisebb süteményeket, amely kedvet csinál az étkezéshez.





Az étkezés pálinkával való koccintással veszi kezdetét, amit rövidesen a gégetésztás forró tyúkhúsleves követ. A második, illetve harmadik, sőt gyakran negyedik fogást a különféle húsételek jelentik. A pörköltön kívül a sültcsirke és a rántott disznóhús állandó része a menünek. A vendégsereg szemében a húsok sokszínűsége és bősége a lakodalom gazdagságának egyik legfontosabb mércéje. Ne számítsunk salátákra vagy zöldségtálakra. A lakodalomi vacsora jeligéje: vegetáriánusok kíméljenek! A húsdömpinget a szilvakompót vagy a rázott (vegyes) savanyúság enyhíti. A vacsora alatt a násznagy feladata, hogy humoros rigmusok formájában beajánlja a vendégeknek a soron következő fogást. ” Ezt a leveses fazekat kezembe kaptam, benne van a sok zöldség, meg egy öreg kappan” – harsogja a meghívottak felé, akik a rigmusban nem csak a szellemességet értékelik kitörő örömmel, de a közelgő finomság hírét is. A vacsora utáni emésztést a jó borok segítik, amik nem csak az előző ízeket, de a vacsora utáni esetleges tespedtséget is áthangolják. Lassan újra a párra szegeződnek a pillantások. A vendégek arra várnak, hogy felálljanak, és táncra kerekedjenek. A pár ugyanis ezzel a jelzéssel ad engedélyt a többieknek a táncra. A zenészek beleerősítenek, és a násznép a tánchelyre tódul.





Éjfélkor az ifjú ara felvágja a menyasszonyi tortát, ezzel az utolsó étek is terítékre került.
A lakoma befejeződött, a szimbolikus feláldozást itt is átváltozás kíséri, a lányból asszony lett.
Az ara rövid időre eltűnik, hogy levesse ruháját, és a menyasszonytáncnál már vörös menyecskeruhában és fehérpettyes kendőben jelenjen meg. A menyasszonytánc több lépcsőben ismétli meg a tortafelvágás aktusát, vagyis az asszonnyá válás folyamatát. A menyasszony a tánc alatt a násznép minden tagjával táncol egy kicsit. Az egész ceremóniát a násznagy vezényli le, aki a tánc alatt egy habverővel veri az edényt, és a menyasszonyt árulja a vendégseregnek. Utóbbiak pénzzel honorálják a produkciót, majd vagy visszaülnek helyükre vagy megkísérlik a lány elrablását. Siker esetén a vőlegénynek busás árat kell fizetni,



hogy visszakapja kedvesét. Ha a rablást a vőlegény meggátolja, utoljára ő maga is megtáncoltatja menyasszonyát, majd felkapja és elviszi. Véget ért a tánc, és az asszonnyá válás folyamata is. A pár mint férj és feleség térnek vissza a publikum elé, amit ujjongás és taps fogad. Ezután a tánc beleerősít, mindenki mulat, ameddig bírja. Zárásként – úgy hajnal 4 körül – felszolgálnak egy kis töltött káposztát, hogy méltó befejezése legyen a mulatozásnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top