– Nem tudom, miért terjedt el, hogy erdélyi vagyok. Kolozsvárott jegyzett el Gyurka, talán így keveredhettek össze a dolgok kezdi a beszélgetést Fanny. Székesfehérváron születtem, ott jártam iskolába is. Édesapámnak a föld a mindene, belőlünk is mezőgazdászt szeretett volna nevelni, de sem a nővéremnek, sem nekem nem volt hozzá affinitásom. Már 13 évesen verseket írtam. A költészet hozott össze Gyurkával.
Az erzsébetvárosi bérház harmadik emeleti lakásának bejáratánál a nagy vihart kavart meztelen fotózás kelléke: míves gramofon. A tűzhelyen findzsa, nyilván ebben készül Faludy törökös kávéja.
– A titkot csak Gyurka ismeri. Én úgy tudom, kétszer kell egymás után fölforralni a vizet, de nekem sosem ülepszik le a kávé, sosem lesz olyan finom, mint amikor ő főzi. Gyurka most is ír, Pokolbéli víg napjaim című életrajzi regényének harmadik részén dolgozik, úgyhogy kell a koffein. Szerencsére jól van, rengeteg az energiája.
Elkészül a kávé, követjük Fannyt a dolgozószobába. Az ismerős hangokra Faludy abbahagyja a kopácsolást, a hagyományos írógép mellett szerteheverő kéziratlapok, gyógyszeres fiolák, okuláré. Meg a szomszédos háztetők, az íróasztaltól épp odalátni. Az ezüsthajú költő fotózásra is rábeszélhető, majd tapintatosan tudatja, dolgozna inkább. Fanny tükrös szekrényes, macis, plüss órástigrises szobájában, kettejükről készült fotográfiák és festmények között beszélgetünk.
– Gyermekkorodban, amikor álmodoztál, elképzelted, hogy ilyen nagy költő lesz a szerelmed?
– Mindig óriásokba lettem szerelmes. A maga területén mindegyik igazi férfi volt, csak nem mind volt híres ember. Már hallgatni is szerettem, ahogy a férfiak beszélnek. Elsős koromban azért voltam oda egy fiúért, mert tengernyi esze volt. Ma is fontos, hogy a férfi nálam okosabb legyen. Faludy persze túlzás, mindjárt a legokosabbhoz, a legműveltebbhez hozzámenni Kevés ember tud nála többet irodalomról, történelemről, filozófiáról, képzőművészetről. Nekem ő a professzorom.
– Hogyan szerettél bele?
– Miután középiskolás koromtól öt verseskötetem jelent meg, gondoltam egy nagyot és felpofátlankodtam hozzá, nézné meg a legutóbbi összeállítás francia változatát. Láttam, kétségbeesetten figyel, megint rátör valaki, kizökkenti a munkából, ugyanis épp egy fordításon dolgozott. Tudta, ki vagyok, és nemigen akart elengedni. Mindenféléről beszélt, és ahogy mozgott a lakásban egy kis hímzett fehér ingben, fekete nadrágban, éreztem, beleszerettem. Olyan hatással volt rám, hogy amikor elmentem tőle, le kellett ülnöm egy padra. 2002. február 4-e volt. Márciusban megbetegedett, de amikor felépült, randevúra hívott.
Nevet közben. Tudja: hétköznapi halandónak hihetetlen a történetük. Hiszen a találkozót néhány hónap múlva eljegyzés követte, majd hétországra szóló lakodalom, ahol még a szellemi elit is tiszteletét tette. Majd cirkuszok sorozata, lakásmizéria, meztelen fotózás, Faludy-kéziratok, levelezések áruba bocsátása, költözés szponzori pénzek segítségével.
– Gyurka mellett olyan értékrend alakult ki bennem, hogy letettem a lantot. Bizonyos szint felett szabad csak írni.
– Nem fájt, amikor erre rádöbbentél?
– Egyáltalán nem. Az önkifejezés egyik módja volt számomra a vers. Most a férjemért élek és a Villon kiadó ügyeit intézem, állandó harcban állok az emberekkel, hiszen Gyurka végtelenül szerény és jószívű, így sokan átejtik, vagy megpróbálnak hasznot húzni belőle.
– Mit szóltak a szüleid ahhoz, hogy Faludyné lettél? Egyáltalán hány évesek?
– Anyukám 53, apukám 54 éves. Miután 14 éves korom óta hozzászoktak, hogy önállóan döntök, tudomásul vették. Érdekes, a korkülönbség zavarta őket legkevésbé. Nagyon megszerették Gyurkát, a mai napig együtt töltjük a hétvégéket, édesanyámmal főzünk. Anyu vásárol rá, méret alapján hozza az öltönyt, a nadrágot. De a körülöttünk lévő felhajtást, a botránykrónikát nem szerették. Mi sem. Az újságírók sosem akkor jöttek, amikor új könyve jelent meg Gyurkának, a kutyát nem érdekelte, hogy megjelenik az Európai költők antológiája, amit még József Attilával kezdtek együtt fordítani.
– Milyen érzés múzsának lenni?
– Jó. Nem csak Faludynak, minden férfinak van múzsája. Gyurka nagyon kedvesen udvarol, szeretem, ahogy a nagy hajával odabújik hozzám. Meg nem bántana soha.
– Nem hiányzik, hogy kitombold magad?
– Mindenhová tudunk együtt menni, kocsmába, étterembe, moziba. A barátaimmal néha eljárok, de leginkább ők jönnek ide, és míg ő dolgozik, mi beszélgetünk.
– Kezdetben gyereket is szerettetek volna.
– Nem tudom, összejön-e valaha, anyukámnak mondjuk nem is hiányzik. Ő még nem szeretne unokát.
– Mindennap főzöl?
– Á, dehogy. Gyurka a különleges ételeket szereti; a rákot, a kagylót, így remek kagylólevest tudok készíteni. És nagyon édesszájú is. Szereti a diós és a mákos tésztát. A halat és a csirkét is imádja, most a mexikói csirke a favorit. Együltő helyében megeszik egy tállal.
Végszóra nyílik az ajtó, ásványvízért jön a költő. Ha már kizökkent, megkérdezem, mit jelent neki Fanny.
– Milyen tulajdonságait szereti leginkább?
– Ajaj! Ilyenekről én nem beszélek, hiszen mindenkinél szemérmetlenebbül tárulkozom ki a verseimben és a regényeimben mondja Faludy komolyan. Másfél órás előadást kellene tartanom, ha válaszolni szeretnék a kérdésére, de nem szeretnék. Csak annyit mondok: nagyon szeretem őt. Csak őt szeretem!