Trend

“Nem vagyok csodadoktor” – II. rész

– Nem szoktam megbánni dolgokat, de azt tényleg nem gondoltam, hogy ilyen szinten leszek ismert.

– Úgy látszik, az embereknek nagy szükségük van rá, hogy foglalkozzanak a lelkükkel, még ha másokon keresztül is.

– Arra van szükségük, hogy magukkal foglalkozzanak. A mai tempót nem lehet másként elviselni. A könyvem sem a benne szereplő tíz emberről szól, hanem tíz olyan jellemvonásról, amelyek komoly zsákutcába visznek.

– Érzi, hogy sokaknak ön az utolsó szalmaszál?

– Olyanoknak, akik sok helyen kértek már segítséget. Egyfajta csodadoktornak gondolnak, de nem vagyok az. Elmondom mindenkinek, ha nem dolgozik szívvel-lélekkel önmaga változtatásán, ne jöjjön.

– Válogat a bejelentkezők között?

– Nem. Mindenki megkapja a sanszot, neki kell eldöntenie, felvállal-e, vagy sem.

– És az orvosszakma felvállalja önt?

– Kilógok a sorból, de itt az osztályon évek óta kiemelkedő munkát végzek. Ezt a főnököm tudja és értékeli.

– Függő személyiségek állítólag hajlamosak beleszeretni pszichiáterükbe.

– El se tudja képzelni, hány ilyen csaj levelét, esemesét, e-mailjét kapom. Kevés ember hisz magában mostanság, és kevesen szeretik azt, amit csinálnak. A könnyebbnek látszó utat választanák egy jó ideig, amíg rá nem jönnek, hogy másra támaszkodni illúzió.

– Az embereknek nemcsak arra van szükségük, hogy hatással legyenek másokra, arra is, hogy őket elbűvöljék. Önnek a második is megy?

– Nem arra vágyom, hogy hassanak rám, inkább olyanokat keresek, akik hasonlók hozzám szellemileg-emberileg. Nem sok ilyen van.

– Barátok mellett fontos, hogy legyen egy társ? Állandó személy, komoly, kizárólagos párkapcsolat?

– A társ mindig komoly. Ahol nem függőségi a viszony, hanem egymás segítése zajlik. Teljesen más, ha két olyan ember fogja meg egymás kezét, aki önmagában bízik, és ezáltal egészíti ki egymást. Ott nincs bukfenc, ha az egyik megrántja a vállát. Mindegy, milyen magasra, de magunknak kell feltenni a lécet. Ha csak önmagunknak felelünk, nyugodt érzésekkel mehetünk el.

– Elképzeli magát családapaként?

– Persze. Mondjuk nem lesz könnyű dolga a kölyköknek. Mindenképp el fogom mondani: amit én csinálok, az az én életem, azt te ne éld. Belőlem egy van, és belőled is. Külön utunk van. Jól kijövök a gyerekekkel, úgyhogy menni fog.

– Ez már terv?

– Nincs itt az ideje, még komoly megmérettetések előtt állok, a családalapításnak ára lenne. Annyira erős nem vagyok.

– Azt tudja már, kihez kötődik ez a kép?

– No comment, és itt kezdődnek a játszmák. Az előbb az a pici gondolkodási idő arról szólt, maradjak meg az udvarias hangnál, vagy küldjem el a fenébe.

– Azt mondta, kérdezni lehet, legfeljebb nem válaszol. Tudnom kellett, az ön számára hol kezdődik a védett terület.

– Megkapta, amit akart. Ügyesen manipuláló ember. Elesettnek, halknak mutatja magát, közben egy domináns nő rejtőzködik az álarc mögött.

– Csak provokál. Ez is a módszeréhez tartozik.

– Nem viszek szerepet. Figyelek arra, akivel beszélgetek, érzem a hullámait.

– Becsületére legyen mondva: önmagát is analizálja. Mint nyilatkozta, érzelmileg labilisnak, antiszociálisnak, narcisztikusnak tartja magát.

– Nem akarok sablonokban gondolkodni. Ha definiálni kellene magam, azt mondanám, kereső vagyok. Az utamban pedig benne van a boldogság.

– A végén, vagy már útitársként is?

– Az a cél.

– Tehát jelenleg nem boldog ember.

– Nem, bár jó úton haladok afelé.

– Meg tudja fogalmazni, mi hiányzik?

– Semmi. A bizonyosság, hogy ami most megvan, mindig velem lesz. Abban a pillanatban, hogy azt mondanám, minden okés, elkezdenék virítani a babérjaimon, és nincs tovább fejlődés.

– Nincs, amit el akar hagyni? Rossz tulajdonság, gyengeségek…

– Nem rajtam múlik. Az adottságainkat halálig visszük magunkkal. Legfeljebb törekedhetünk rá, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat.

– Vannak visszatérő csapdahelyzetei?

– Persze, vannak, de ha rosszat lépek, nagyon gyorsan felismerem, és képes vagyok visszafordulni. Sorolhatnám az ismerős helyzeteket.

– Sorolja.

– Hiúság, önzés, menekülés.

– Állítólag gátlásos gyerek volt.

– Rám sem ismerne.

– Egy pszichiáter azt mondhatná, túlkompenzál.

– Nem sokat számít, hogy egy pszichiáter mit mond, mit nem. A barátok. Azok igen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top