Trend

Novodomszky Éva – II. rész






Salvo Sgroi nem sokáig bírta Éva nélkül, fogta magát, Magyarországra költözött, s itt kezdett vállalkozásba.
A következő csodálkozást Éva ruhája váltotta ki, amit Léber Barbara tervezett, mert ott is haladnak a korral, és fehérben bizony évtizedek óta nem láttak menyasszonyt. Különleges volt Éva buja kontya, amit a család jó barátja, egy Bariban élő mesterfodrász készített, és természetesen érdekes volt a csokra is, amit a frézia mellett – ez Éva kedvenc virága – a szicíliai jelképekhez hűen citrom és búzakalász díszített volna.

„A búzakalász valahogy lemaradt, de citromból három félkilós darabot is sikerült a csokorba kötni, így kértem a barátnőimet, éjfélkor legyenek résen, kapják el a csokrot, mert ha valakit fejen talál, biztosan ottmarad. Szerencsére Somogyi Dia nagyon ügyes volt.”







A vőlegény és édesanyja, aki elegáns, modern nő. Ő is nagy szeretettel fogadta Évát.
Persze volt ott előző éjjel szerenád, majd az esemény csúcspontjának számított, amikor Éva hat barátnője, a koszorúslányok székely népviseletben énekelve léptek a templomba, és megjelentek a római barátok is csíkos ingben vagy öltönyben, jellegzetes szicíliai sapkával, coppolával a fejükön. Évát, miután édesapja nem él, a család már-már rokonnak számító jó barátja, édesanyja barátnőjének férje kísérte az oltár elé. A televíziós barátok közül Krizsó Szilvia,
D. Tóth Kriszta és Nagy Judit volt ott a párjával, valamint Rudi Zoltán a lányaival. A lagziban a prímet — bár mindenki azt hinné, az olaszok verhetetlenek a mulatozásban — a magyarok vitték. A vacsora előtt Éva édesanyja még olaszul köszöntötte a családot, majd a magyarok az ottaniak legnagyobb csodálatára még az előétel előtt táncra perdültek, s tették ugyanezt, amikor csak zene szólt. Salvo édesapja és a mesterfodrász, meg persze a római fiúk vették a lapot, így a vacsora két óra helyett négy órán át tartott. „Azóta olyanok a lábaim, mint két buci – mondja Éva nevetve –, lassan fejjel lefelé alszom. Egy hétig volt ott a násznép, életem legszebb napjait éltem át. Nagyon büszke vagyok a barátaimra és a családomra, mindez megerősített abban, hogy érdemes ápolni a kapcsolatainkat, mert aki így tesz, az irgalmatlan dózisban kapja vissza a szeretetet. Végre nagyon jól érzem magam a bőrömben, de ehhez Salvo kellett. Előtte volt egy nagyon nehéz időszakom, gyakran elbizonytalanodtam, nem tudtam, az élet kegyetlen velem, vagy én csinálok valamit rosszul. Aztán rájöttem, ha a gyötrődésre megy el minden energiám, a választ nem tudom meg soha. Sokkal egyszerűbb minden, ha a szívünkben helyükön vannak a dolgok, és erre Salvo tanított meg. És még valami: nagyon gyakran voltam szerencsés. Sokszor játszott a sors a kezemre, ezért hagyatkozom inkább arra, jöjjön, aminek jönnie kell. Rájöttem, a sors kreatívabb nálam!”







Pádre Santino eskette össze az ifjú párt.


Hogy meddig lesz Éva a képernyőn?

„A hírműsor nem könnyű műfaj. Készen- és észenlétet igényel. Ha a néző nem arra figyel, amit mondok, ha a külső jelek elterelik a figyelmét, nem érek célt. Amíg az arcomon nem látszik az állapotom, csak a hasam növekszik, addig maradok, mert az lehet kedves is. Salvo is jól viseli a gömbölyűségemet. Bár azt mondja, mindegy, fiunk lesz vagy lányunk, már az első hónapokban odahajolt a pocakomhoz, és beszélgetett a babánkkal: fiú legyél, hallod apucit, kisfiam? Majd amikor az ultrahangon megerősítették a hírt, így folytatta otthon: jó, akkor ez a projekt teljesült, most arra koncentrálj, hogy kék legyen a szemed! Hogy mi lesz a baba neve? Gőzünk sincs, talán a szülőszobán majd kettesben kitaláljuk. Sgori a vezetékneve, gondolj csak bele, milyen az a név, ami magyarul is, olaszul is hasonlóan cseng, és jól is hangzik ezzel a vezetéknévvel. Egy biztos, én csak magyarul, Salvo csak olaszul beszél majd a kicsihez, és tavasszal hármasban megyünk nászútra.”







Televíziós barátnői, Nagy Judit és D. Tóth Kriszta is ott voltak a nagy eseményen.

Csörög a táskája, valami olaszos muzsika szól abból is. Persze hogy a mobilja. Nem kell sokáig törnöm a fejem, kivel beszél. Jól áll neki az olasz. Jó a hangja is hozzá. Mosolyog, ahogy válaszolgat. Tudom, este dolgozik a tévében, nyilván jön érte Salvo. Nem tévedek. Pár perc és ott ül mellettünk egy hosszú fekete hajú, jóképű férfi. Mindkettejük ujján fehérarany karikagyűrű. Nehéz már visszahúzni Évát az interjúhoz. Még válaszol az utolsó kérdésre, de gondolatban már nincs itt. Nézem, ahogy átviharzanak a teraszon, ahogy mindenki utánuk fordul. Elképzelem őket három gyerekkel ugyanitt. Szépek lesznek együtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top